BOZÓT

A verés és a terror elől menekült el Juhász Péter felesége a három gyerekkel

Már 2016 őszén kiszivárogtak részletek a politikus botrányos magánéletéről. Csakhogy akkor még sokan bedugták a fülüket.
  • Szerző: Ripost

már 2016 őszén megírta, hogy a politikus felesége, három gyermekének anyja a családi terror elől elmenekült közös otthonukból.

Ezt írtuk:

A három gyerekes édesanyának Juhász zavaros életéből, félvilági kapcsolataiból, a család máról-holnapra élő, folytonos anyagi bizonytalansággal járó életéből lett elege. Az asszony elmenekült a három gyerekkel, máshol keresett biztosabb érzelmi és anyagi támaszt magának. Pánikszerűen hátra kívánta hagyni mindazt, amit a férje összességében jelent.

Ma reggel bírósági iratok alapján újabb megdöbbentő részleteket hozott nyilvánosságra a borsonline.hu.

Kiderült, hogy Juhász tettlegesen is bántalmazta a feleségét, megfosztotta fizikai szabadságától, sőt kábító hatású anyagokkal is terrorizálta. Fizikai erőszakkal próbálta elérni, hogy belenézhessen a telefonjába, tettlegesen akarta kikényszeríteni, hogy az asszony ujjlenyomatával kinyissa a készüléket.

Amikor felesége, három közös gyermekükkel a fizikai erőszaktól való félelmében 2016 szeptemberében elmenekült tőle, Juhász Péter szánalmas magyarázkodásba kezdett.

Politikai ellenfeleit vádolta meg becsődölt magánélete, erőszakoskodása és élettársa valamint gyermekei pánikszerű lelépése miatt. Vagyis megpróbált előre menekülni, a kínos helyzetből is politikai előnyt kovácsolva. Azt találta mondani, hogy a magánéletét "felőrölte a politika..."

Mindeközben Juhász a gyermekeit is felhasználta a politikai kampányokban, boldog család látszatát keltve.

Miután megvert felesége elmenekült tőle a gyerekekkel, az Együtt nevű párt elnöke nem bánkódott soká. Összeállt Hámori Gabriella színésznővel és hamarosan megszületett a negyedik gyereke is. Talán jobb sorsa lesz, mint az előző háromnak...

Új párjával és a kisbabával már magazinok címlapján pózolnak... Vajon Hámori Gabriella tudott a nőverésről és a háromgyerekes anya elmeneküléséről?

 

 

És ezeket olvastad már?