Létrehozva: 2018.06.09.

20 késszúrással öltek meg egy francia kamaszt

"Csúnyán nézett", majd vitatkozott valakivel, mielõtt megölték. A rendõrségi fantomkép alapján nehéz eldönteni, hogy a gyilkos migráns hátterû-e vagy sem.

Brutális gyilkosság tartja lázban Franciaországot. A 17 éves
Kevin a barátnőjével sétált egy parkban Mourmelon-le-Grand településen. Épp, hogy leültek egy padra, amikor arra vetődött későbbi gyilkosa, egy korabeli fiú.

Kevin “csúnyán nézett rá”. Ebből előbb parázs vita kerekedett, majd a jövevény előkapta a kését és vagy hússzor beledöfte az áldozata mellébe és fejébe.

A barátnője annyira megdöbbent a történteken, hogy sokkot kapott. A rendőröknek azt mondta, hogy még soha nem látta a támadót, aki a gyilkosság után eltűnt. Segítségével az alábbi fantomképet készítették el.

A kép alapján a faluból letartóztattak valakit, akit a hét elején két napra őrizetbe vettek. Egy helyi lap úgy tudja, hogy a két fiú korábbról mégis ismerte egymást, tehát lehetséges, hogy a brutális gyilkosság indítékát a múltban kell keresni. Egyelőre itt tart az ügy. A
gyanúsított személyazonosságáról a rendőrség még semmit sem közölt. Így csak a fantomkép alapján tűnik úgy, hogy Kevin gyilkosa esetleg migráns hátterű lehet.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kiderült, hogy Milák Kristóf tényleg Ausztráliában készült-e a visszatérésre

origo.hu

Kétségbeesetten próbálja eltüntetni Magyar Péter a Bajnai Gordonhoz vezető nyomokat

magyarnemzet.hu

Telitalálat! Pár órával a Magyar Nemzet cikke után Magyar Péterék eltüntették a honlapjukról a datadatos szálat

ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

vg.hu

Budán 315 ezer, Kisteleken 173 ezer forint az öregségi nyugdíj átlaga – térképen az országos rangsor

origo.hu

Brutálisan kiraboltak több luxusüzletet BudapestenBrutálisan kiraboltak több luxusüzletet Budapesten

mindmegette.hu

Hétvégi ebédötletek sertéscombból: íme a 12 legszaftosabb étel a család asztalára

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

ripost.hu

Nem hiszed el, miből él most Klapka György lánya

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Kegyetlen döntést kellett meghoznia a kismamának: a saját élete vagy születendő gyermeke a fontosabb?

KÜLFÖLD

Drámai dolog történt a vonaton: sikoltozva kért segítséget gyermekéhez az anya

KÜLFÖLD

Los Angeles polgármestere: a gazdagok fizessék a hajléktalanok lakhatását

KÜLFÖLD

Oroszországban élhet az OBI tulajdonosa, aki 6 éve tűnt el rejtélyes körülmények között