RETRO RÁDIÓ

Szlovákiában is megjelent a koronavírus

Szlovákiában is megjelent a koronavírus
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2020. 03. 06. 13:36

A fertőzést egy 52 éves férfinál mutatták ki – jelentette be pozsonyi sajtótájékoztatóján Peter Pellegrini ügyvezető miniszterelnök.

A koronavírus jelenlétével diagnosztizált férfit a Pozsony Kramárei egyetemi kórházban kezelik, az intézményben látogatási tilalmat vezettek be.

A szlovák kormányfő bejelentése szerint az első beteg állandó lakhelye Pozsony környékén van, s jelenleg vizsgálják, hogy az elmúlt napokban merre mozgott s hogy részt vette-e tömegrendezvényeken. Az egészségügyi tárca égisze alatt korábban létrehozott válságstáb – amely péntekre rendkívüli ülést hívott össze – majd ezeknek az információknak az alapján dönt a fertőzés terjedésének megfékezését célzó lépésekről.

Pellegrini elmondta: a megbetegedéssel diagnosztizált férfi az elmúlt időszakban nem járt külföldön, de találkozott a fiával aki nemrég Velencéből tért haza, nála viszont nem jelentek meg a betegség tünetei.

A koronavírus jelenlétével diagnosztizált férfi állapota javul, csökken a láza – tette hozzá a kormányfő, aki egyúttal rámutatott: egyelőre pánikra semmi ok.

Eddig Szlovákiában több mint háromszáz esetben vizsgálták a Covid-19 vírusfertőzés lehetséges megjelenését, de a mostani az első eset amelynél bebizonyosodott a fertőzés jelenléte. A kormány biztonsági tanácsa (BRSR) a múlt héten döntött arról, hogy a koronavírus veszélyével összefüggésben péntektől Szlovákia nemzetközi repülőterein egészségügyi ellenőrzésnek vetnek alá minden utast, illetve, hogy a határátkelőkön szúrópróbaszerűen vizsgálják majd az utasokat.

 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.