Évek óta véres terror a nyugat-európai karácsonyi vásárokon

POLITIK
Létrehozva: 2019.01.14.

Volner Márki Zay-nak: Hát nem sül le a képedről a bőr?

A Jobbik korábbi elnökhelyettese szenvedélyes posztban támadta meg a hódmezõvásárhelyi polgármestert. Adott neki keményen.

Volner János ezt írta:

Ismét helyre kell tennünk néhány dolgot, mert ebben a nagy balliberális összefogásban sokan már azt sem tudják, merre állnak arccal...

Márki-Zay Péter védelmébe vette Gyöngyösi Mártont és velem kapcsolatban vádaskodik: állítása szerint elárultam a saját korábbi közönségemet. Aki nem egy befőttes üvegben él, az láthatja: a Jobbik politikája változott, nem az enyém. MZP talán már nem is emlékszik, ezért segítek felfrissíteni a memóriáját: Vona Gábor rohangált a Spinóza Házba megtagadni az általa alapított Magyar Gárdát, nem én. A Jobbik vezetői köpik szembe nap mint nap egykori önmagukat, nem én.

Az én "bűnöm" mindössze annyi, hogy nem tartottam velük az árulásba. De mivel Márky-Zay Gyöngyösi Mártont emlegette, nézzük csak, mekkorát változtak a Jobbik elnökhelyettesének politikai nézetei!

A két évvel ezelőtti törvényjavaslatában Gyöngyösi még arról beszélt,

"...titkosszolgálati jelentések vannak arról, hogy számos ellenzéki civil szervezet Soros György amerikai mágnástól kap komoly támogatást, beleértve azokat is, melyek a migránsok Magyarországra való tömeges beáramlását segítik."

Gyöngyösi akkor még büszkén hirdette:

"a Nyugat „puha” eszközökkel igyekezett növelni a befolyását a poszt-szocialista térségben, különösen Kelet-Közép Európa és Közép-Ázsia országaiban. Kihasználva a rendszerváltást követő időszakban máig tartó válságok sorozatát a térségben, a Nyugat a politikai és gazdasági nyomásgyakorlás színes eszköztárával növelte, növeli a befolyását. A Nyugat beavatkozásának legszélsőségesebb példái a térségben lezajlott „színes forradalmak” Ukrajnában, Grúziában, és Kirgizisztánban, ahol a regnáló hatalom megdöntésére titkosszolgálati eszközökkel puccsot, polgárháborús helyzetet idézett elő. Jellemzően a poszt-szocialista térség minden országában átláthatatlan alapítványi háttérrel működő civil szervezetek gondoskodnak a politikai ellenzék kineveléséről, kiképzéséről és pénzügyi támogatásáról."

Márki-Zay Péter újdonsült barátja és szövetségese akkor még Vlagyimir Putyin orosz elnököt tekintette példaképének és azt szorgalmazta, hogy orosz mintára Magyarországon is bélyegezzék külföldi ügynöknek(!) azokat a Soros-féle NGO-kat, amelyek embereivel egy évvel később már brüsszeli konfereciát szervezett, manapság pedig egyenesen arról beszél, mennyire nem bánná, ha a kisfia a CEU-ra járna...

Ennek ismeretében ki is az áruló, kedves Márki-Zay Péter? Tényleg nem sül le a képetekről a bőr? A nagy címkeosztogatás közepette javaslom, lassíts le és tarts önvizsgálatot: miközben magadat "keresztény családapaként, csalódott jobboldali konzervatívként" jellemzed, azzal a Gyöngyösi Mártonnal kötsz szövetséget, aki a vele készült lapinterjúban arról beszélt, hogy nem csak Gyurcsány Ferenccel, de még az ördög öreganyjával is összefogna.

Hogy fér össze ez az állítólagos kereszténységeddel és jobboldali konzervatív értékrendeddel, kedves Márki-Zay Péter?

 

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-