tóth gabi
Kijelentette, hogy Erdély elcsatolását és Romániával való egyesítését egész Európának együtt kellene ünnepelnie Trianon 100 éves évfordulóján.
Kedden Klaus Iohannis román államfő Strasbourgban, az Európai Parlament (EP) plenáris ülésén az Európa jövőjéről folyatott vitán vett részt Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnökének a meghívására. A sokak szerint alkoholista Juncker az Európai Parlamentben elmondott beszédében kijelentette, hogy
szerinte Erdély és Románia „egyesülésének" centenáriuma nemcsak román, hanem európai ünnep is, amit az EU-s tagállamoknak közösen kellene megünnepelniük. Juncker tehát velünk, magyarokkal is „megünnepeltetné" Erdély elcsatolását.
A politikai és emberi bunkóságáról és tétova lépteiről elhíresült brüsszeli politikus, aki folyamatosan támadja Orbán Viktor miniszterelnököt, nem először tesz tanúbizonyságot magyarellenességéről.
A felháborító kijelentésre így reagált Kovács Zoltán kormányszóvivő:
"Juncker kijelentéséről kétféle véleményük is van. Az epés úgy szól, hogy Jean-Claude Juncker "az állapotának megfelelően nyilatkozott", a visszafogottabb pedig úgy, a történelmi ismeretek hiánya csak ráerősít az EB-elnök alkalmatlanságára."