Évek óta véres terror a nyugat-európai karácsonyi vásárokon

POLITIK
Létrehozva: 2018.05.30.

Mi történt a magánlakáson? Meglepő részletek derültek ki a Vona kontra Terry Black tárgyalásról

Ma reggel 9 órakor farkasszemet nézett egymással a Budapest Környéki Törvényszéken Terry Black és Vona Gábor, mivel szembesítették õket. A kérdés az volt, hogy a Jobbik ex-elnöke járt-e rendszeresen értelmiségi találkozóknak álcázott melegpartikra, s ott pontosan mi is történt.

Bár az egyik koronatanú, Terry Black a hazai homoszexuális és travi társadalom jól ismert vezető személyisége a bizonyítási eljárás és a szembesítés során zárt tárgyalást kért, sok minden kiszivárgott az ügyben.

 

Hova tűnt Vona Gábor?

A transzvesztita előadóművész, Amanda Elstak, aki korábban Gyurcsány Ferencet  is kitüntette a maga alapította toleranciadíjjal, már jóval a kiírt kezdés előtt ott toporgott a folyosón. 

 

Mások által is hallhatóan azt mondta egy őt kísérő ismerősének, hogy azért van itt, hogy bebizonyítsa igazát, miszerint a politikus az ő baráti körükbe tartozott, ráadásul több melegpartin is közösen részt vettek.

Többen izgatottan figyelték a folyosót, hogy eleget tesz-e az idézésnek Vona Gábor. A Jobbik ex-elnöke a tárgyalás kezdetére azonban nem érkezett meg. A másik koronatanú Terry Black is épp a kezdés előtt toppant be,  az utolsó pillanatban, mert elsőként őt szólította a bírónő.

Terry Black kiakadt, zárt tárgyalást követelt, Vona elkésett

Alig 10 perc múltán Terry Black váratlanul zárt tárgyalást kért a sajtó teljes kizárásával.

Indoklása szerint szerint a szembesítés során sok-sok olyan intim szexuális titkokra derülhet fény, sok olyan bensőséges részletet kell majd felidézni, ami csak az érintettekre tartozik.

Vona Gábor ekkor, jókora késéssel érkezett meg a tárgyalásra, halkan elnézést kért, majd leült. Õ is egyet értett a zárt tárgyalással, Terry Black indokaival. A sajtó képviselőit ezután kiterelték a teremből.

„Õ b*zizhat engem nyilvánosan, de én nem b*zizhatom őt? Ez a demokrácia?”

A fenti kérdés Terry Black szájából hangzott el az első tárgyalási szünetben, utalva ezzel Vona több múltbéli, melegeket gyalázó nyilatkozatára. Terry Black és Amanda Elstak ezek hallatán nyilatkozott  először Vona állítólagos meleg kapcsolatairól.

Azt kívánták és kívánják bebizonyítani, hogy Vona a homoszexualitással kapcsolatban mást mond és mást cselekszik, hiszen ők személyesen is bensőséges kapcsolatban álltak vele. Ezért háborodtak fel például azon, hogy Vona a melegfelvonulás betiltását követeli és börtönnel sújtaná a homoszexualitást. 

Ki az álszent? Ki hazudik?

Különösen felháborítónak tartják, hogy a szerintük velük randevúzó, bort ivó és vizet prédikáló, álszent Vona még egy melegellenes törvényjavaslatot is benyújtott. Három év börtönnel fenyegette volna azokat, akik népszerűsítik a "más azonos nemű személlyel folytatott szexuális kapcsolatot", amit fajtalanságnak neveztek a törvényjavaslatban.

Vona kiviharzott a zárt tárgyalásról

A zárt tárgyalást fél 11-kor rendelték el, és egészen fél 1-ig senki sem nyitotta ki a terem ajtaját, a bíróság alaposan körüljárta a történteket. Két óra múltán Vona Gábor nyomta le elsőként a kilincset és sietős léptekkel távozott az épületből, közben furcsán grimaszolva.

Amanda Elstak intim titkai

Információink szerint Amanda Lestak a zárt tárgyaláson részletezően számolt be a Jobbik exelnökéhez fűződő állítólagos intim viszonyáról.

 Pontosan jegyzőkönyvbe mondta, az időpontot és a helyszínt is, konkretizálva, hogy Terry lakásán két különböző alkalommal is csókolózott, majd orális örömökben részesítette Vonát, sőt azt is hozzátette, hogy az „ügylet” nem tartott sokáig. Értesülésünk szerint Vona Gábor folyamatos, sűrű nevetések kíséretében fogadta Amanda Elstak állításait, s mindent visszautasított.

 A tárgyalást követően a %Ripost% megkérdezte Amandát az elhangzottakról, előadta, hogy a szembesítés során fenntartotta korábbi állításait, sőt  az igazát bizonyító részletekkel is alátámasztotta az általa elmondottakat. Ugyanakkor kijelentette, hogy az ítéletig már nem szeretne részletesen beszélni a dologról.

Amanda Elstak már korábban is bizonyította Vona meleg kapcsolatait

Amanda Elstak korábban azt nyilatkozta, hogy a Kertész utcában, Terry Black homoszexuálisok által látogatott Lokál nevű szórakozóhelyén találkozott először Vona Gáborral, de nem utoljára. A Magyar Toleranciadíjas transzvesztita előadóművész állítása szerint heti, kétheti viszonylatban találkozott a politikussal. A Lokálból többen átmentek Terry Black lakására, sőt, egy 2018 március 9-én létrejött bírósági iratban azt rögzítették, hogy Vona Terry Black Thököly úti otthonában többször is találkozott Amanda Elstakkal, és vele külön szobában kettesben maradt.

 

 

 

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-