RETRO RÁDIÓ

Boruljon ki a bili: Tanúvédelmet a korrupciós botrány koronatanúinak!

Boruljon ki a bili: Tanúvédelmet a korrupciós botrány koronatanúinak!
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2018. 03. 06. 15:23

Hatóságok által garantált védelmet kell kapniuk, hogy el merjék mondani, mi is történt valójában!

 A Fidesz arra kéri az ügyészséget, hogy adjon tanúvédelmet "a Czeglédy-Gyurcsány-ügy" tanúinak - közölte Budai Gyula, a nagyobbik kormánypárt országgyűlési képviselője keddi budapesti sajtótájékoztatóján.

    Azt mondta, az elmúlt napokban Gyurcsány Ferenc és a baloldal teljesen összezárt Czeglédy Csaba, "a Gyurcsány-párt és az MSZP titkos pénztárnoka" ügyében. Szabadlábra helyezése után az ügyvéd elsőként a korábbi miniszterelnökkel egyeztetett.

    Budai Gyula úgy fogalmazott, Gyurcsány Ferenc és az MSZP teljes védelmet ad egy köztörvényes bűnözőnek, egy "durva adócsalónak". Ebből is látszik, hogy a korábbi kormányfő és a baloldal "legmagasabb politikai szinten jóváhagyott korrupciós ügyéről" van szó - jelentette ki.


    Azok, akik tudhatnak róla, valójában mi folyt a bűnszervezetben, hová tűnhettek az ellopott milliárdok, valószínűleg nem mernek beszélni és vallomást tenni, hiszen azt láthatják, hogy Gyurcsány Ferenc és az MSZP falaz Czeglédy Csabának. Ezért a Fidesz azt kéri az ügyészségtől, adjon tanúvédelmet ezeknek az embereknek - nyomatékosította a képviselő.


    Úgy vélekedett, ennek köszönhetően talán többen merik feltárni a valóságot, elmondani, valójában milyen munkát végzett a Czeglédy Csaba irányította bűnszervezet, milyen kapcsolat áll fenn Czeglédy Csaba, Gyurcsány Ferenc és az MSZP között.

 

 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.