RETRO RÁDIÓ

Hadházyt megint fülön csípték, hazudott, fél milliót kell leperkálnia

Hadházyt megint fülön csípték, hazudott, fél milliót kell leperkálnia
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2018. 01. 21. 10:50

A Fõvárosi Törvényszék ítélete szerint Hadházy Ákos az LMP társelnöke hazudott. A renegát politikus talpa alatt amúgy is inog a talaj. Pénteken beismerte, hogy jó párszor egyeztetett már a Simicska-klánnal, ami a függetlenségre oly kényes LMP-ben meglehetõsen rosszul hangzik. Ráadásul most hazudozás miatt is elmeszelte a bíróság.

Hadházy Ákos  ezúttal a Szent István Egyetemről tette közzé hazug "információkat".

2016-ban azzal kürtölte tele a nyilvánosságot, hogy az intézmény „álprojektek” és „áltanulmányok” révén milliárdos összeggel stafírozott ki külsős cégeket.

Az LMP-s politikus a bíróságon szinte semmit nem bírt bizonyítani a hazugságaiból, így félmilliós sérelemdíjat fizethet. Ráadásul Hadházy ismeretlen eredetű szövegeket tett ki a honlapjára, amelyekről kiderült, semmi közük a pályázat végeredményéhez.

Az ügyet ismertető Pesti Srácok szerint ideje lenne Hadházy „korrupcióinfó” nevű sajtótájékoztatóit átkeresztelni „kamuinfóra”.

Sorra bebuknak...

Összességében különösen kínos hetet zárt Hadházy Ákos és pártja. Előbb társelnök-párja Szél Bernedett afgán külsős szakértőjéről derült ki, hogy személye nemzetbiztonsági kockázatot jelent, s ezért Szél Bernadett nemkívánatos személy az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságában. Aztán Hadházy Ákosról bizonyosodott be, hogy titokban találkozgat Simicska Lajos Jobbik közeli oligarchával és fiával.

 Most azt mondta ki a Fővárosi Törvényszék, hogy Hadházy hazudott, amikor 2016 áprilisában a korrupcioinfo.hu nevű honlapján a „Áltanulmányok a felsőoktatásban is” címmel megtámadta a Szent István Egyetemet.

Állításait a bíróságon semmivel nem tudta alátámasztani. Az első fokon eljáró Fővárosi Törvényszék megállapította, hogy

  Hadházy Ákos valótlan tartalmú közléseivel megsértette az intézmény jó hírnevét, eltiltotta őt a további jogsértéstől, kötelezte, hogy kérjen bocsánatot, fejezze ki sajnálkozását a korrupcioinfo.hu holnapon, valamint fizessen 500 ezer forint sérelemdíjat és 30 ezer forint perköltséget az egyetemnek.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.