RETRO RÁDIÓ

Mit csinál ez a Fidesz? Mindenki a fejét fogja

Mit csinál ez a Fidesz? Mindenki a fejét fogja
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2017. 11. 12. 10:05

Akkora az ellenzéki zûrzavar, hogy már az is a Fideszhez közelít, akinek ez eddig eszébe sem jutott volna. Az ellenzéki politikai pártok felõl ellentmondásos, bizonytalanságot árasztó üzenetek érkeznek. Ha érkeznek egyáltalán.

Az ellenzéki pártok számára lényegében sokkoló, hogy a legutóbbi adatok szerint, ha most lennének a választások, a Fidesz-KDNP a szavazatok több mint felét (51,7%) elnyerné.

Hidegzuhanyként hatnak azok az egyre-másra érkező közvélemény kutatások bármiféle, akár elfogultnak mondható kutatóintézetektől, hogy a FIDESZ még hét év kormányzás után is egyre-másra növelni tudja a támogatottságát, a teljes lakosság legalább egyharmada nekik szurkol.

A választók bizonyára a szívós következetességet, a javuló gazdasági helyzetet, a stabilitást és nemzeti érdekekért való kiállást becsülik.

 

Zűrzavaros ellenzék - Gyurcsányné az ügyészségen

Mindeközben az ellenzék lényegében szétesett. Az MSZP-ből Botka László menekülőre fogta, s már le is tettek arról, hogy egyáltalán miniszterelnök-jelöltjük legyen. Botrányok sorozata veszi körül őket, a legnagyobb visszhangot kiváltó Czeglédy-ügyben a jövő héten az ügyészség már Dobrev Klárát hallgatja meg. A nagy kérdés, vajon hogyan is kerültek a családi milliók a nyugdíjasok és diákok pénzét eltüntető, valószínűleg politikai célokat szolgáló szervezethez, hogy onnan az MSZP-hez vagy a DK-hoz vándoroljanak tovább.

A Jobbik bűvészmutatványa nyilvánvalóan nem sikerült, a radikális jobboldali párt inkább csak nevetségessé vált a cukiságkampánnyal, sokan már a Vona-utáni időszakra készülnek, hiszen a párt esélyei hétről-hétre csökkennek. Arra is komoly esély van, hogy Vona Gábor még a választások előtt "katapultál".

Kell-e Szél a halpiacon?

Az LMP, mondhatni kínjában a szocialisták korábbi, hírhedten erőszakos kampánygurujával, Ron Verberrel szövetkezve próbál csodát tenni, de láthatóan egy helyben toporognak, Szél Bernadett nem az a miniszterelnök-jelölt, akit el lehet adni a politikai "halpiacon".

Növeli a zűrzavart a sok kis erőszakos, önjelölt politikai szereplő, akiknek a zömét még az ellenzéki oldalon is nagy ellenszenv veszi körül.

A nemzeti ünnepeket szétfütyülő, a maffiózó Portiknak "szívességeket" tevő  Juhász Péter, a garázdaságért többszörösen elítélt, önjelölt Gulyás Márton és a mindent és mindenkit utálkozva elutasító Momentum nevű képződmény nem kínál tömegeket megmozgató alternatívát.

Gyurcsányék halásznak a zavarosban

Gyurcsány Ferenc mindeközben szívósan dolgozik az MSZP és a baloldal teljes  szétverésén, kizárólag törpepártja nagyra fújása érdekli.

A DK-nak az elmúlt hónapokban a különféle közvéleménykutatásokátlaga szerint 2-3%-kal sikerülhetett növelnie támogatottságát, de más kutatások szerint  Gyurcsány minden görcsös igyekezete ellenére, lényegében stagnálnak.

 

 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.