RETRO RÁDIÓ

Megkapják pénzüket a becsapott nyugdíjasok

Megkapják pénzüket a becsapott nyugdíjasok
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2017. 11. 09. 16:24

Nemcsak diákok pénzét tüntette el a baloldali politikus bûnszervezete. Nyugdíjas áldozatok is vannak a becsapott emberek között.

A diákok mellett a nyugdíjasokat is kártalaníthatja a kormány a Czeglédy-ügyben - közölte Hollik István, a KDNP országgyűlési képviselője újságírókkal.

A képviselő beszámolt arról, bizonyíték van arra, hogy több nyugdíjas is kárt szenvedett Gyurcsány Ferenc és Botka László ügyvédjének, az emeszpés Czeglédy Csaba cégeinek csalárd magatartása miatt, az ő bérüket sem fizették ki. Ilyen esetekről korábban a %RIPOST% is beszámolt.

 


 

Czeglédy cége, a Humán Operátor Zrt. kiközvetítette a nyugdíjasokat, akik a munkát elvégezték,  de becsapták őket, nem kapták meg a fizetésüket. A kárt végül akárcsak a kisemmizett diákok esetében, a kormánynak kell rendeznie.


    Emlékeztetett: Czeglédy Csabát azzal vádolják, hogy hárommilliárd forint értékben áfacsalást követett el és több száz diákot valamint nyugdíjasokat károsított meg. Felmerül a gyanú, hogy a Humán Operátor Zrt. tevékenységének köze volt a balliberális pártok finanszírozásához.

A javaslat azt is tartalmazza, ha kiderül, hogy az MSZP és a DK finanszírozását szolgálta Czeglédy Csaba bűnszervezete és az áfacsalási ügy, akkor a kárrendezésre kifizetett összeget le lehet vonni a két baloldali ellenzéki párt pártfinanszírozásából.
   

 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.