5°C
9°C

Miklós névnapja

RETRO RÁDIÓ

Még hogy peches nap? Ezrek nyertek hazánkban péntek 13-án!

Még hogy peches nap? Ezrek nyertek hazánkban péntek 13-án!
PZs
Szerző
PZs
Létrehozva2017. 10. 13. 22:40

Dolgozók sora várta izgatottan a mai napot, és annak végeredményét. Sztrájkbizottságok ültek le tárgyalni a Tescóval.

Szerencsét hozott péntek 13-a a Tesco dolgozóinak: már karácsonykor gazdagabb létszámmal várhatják az ünnepi rohamot.

A következő hónapokban ugyanis több száz fővel növeli dolgozói létszámát a brit áruházlánc Magyarországon.

Többek közt ebben állapodtak meg a pénteki egyeztetéseken a szakszervezetek és a cég képviselői. Mindez azt is jelenti, hogy nem lesz sztrájk a Tescónál.

A Tesco – 2017 szeptember elsejéig visszamenőleg – a havi bérminimumot bruttó 179 ezer forintra emeli.

Így a teljes munkaidős dolgozók fizetése, cafeteriával együtt legalább bruttó 191 ezer forint lesz, amit pótlékok és kiegészítések tovább növelhetnek.

Ráadásul a közös tervezetben szerepel még a jövő évi bérek emelése is, az erre vonatkozó megbeszélésekre novemberben kerül majd sor.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.