RETRO RÁDIÓ

Szíjjal verte, kukoricán térdepeltette gyerekét a kegyetlen apa

Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2017. 05. 05. 13:55

Állandó fenyítéssel próbálta nevelni a 11 éves gyermeket a bokodi férfi, vádat emeltek ellene.

A Tatabányai Járási és Nyomozó Ügyészség kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt emelt vádat azzal a bokodi férfivel szemben, aki

nevelési céllal folyamatosan veréssel büntette 11 éves gyermekét.

A kisfiút a férfi nevelte 2013-tól Bokodon, azonban az apa kapcsolata a gyermekével fokozatosan megromlott. Emiatt, ha a gyermek a tanórán beszélgetett, rosszabb jegyet vitt haza, nem segített a házimunkában, vagy nem megfelelően viselkedett, akkor

büntetésből az apa lovaglópálcával ütötte a fenekén és talpán. De többször előfordult olyan is, hogy a fiúnak kukoricán kellett órákon keresztül térdelnie.

Egy alkalommal pedig megtiltotta, hogy elmenjen az osztálykirándulásra, mégpedig azért, mert a fiú elmondta anyjának, hogy megverte az apja.

Az apa ellen vádat emeltek, büntetőjogi felelősségéről a Tatabányai Járásbíróság dönt. A férfi a látható sérüléssel nem járó, állandó testi fenyítésekkel a szülői kötelezettségét súlyos fokban megsértette.

A kormányhivatal a bántalmazások miatt a kisfiút az édesanyánál helyezte el, egyúttal a férfi nevelési joga szünetel.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.