Létrehozva: 2017.04.25.

Terry Black bizonyítékai Vona ellen, most kezdődik a tánc

Az elõadómûvész felveszi a kesztyût a "büszke heteroszexuális" ellen.


Miközben Vona Gábor állítja, hogy Terry Black hazudott vele kapcsolatban, az előadóművész nem hátrál, azt mondja, állításait tudja bizonyítani is, ezért

előállt egy tanúval, Amanda Elstaggal, aki igazolni igyekszik Terry Black állításait.  Vona Gábor az állítja, hogy nem ismeri az illetőt, legalábbis ezen a néven nem.

Én büszke heteroszexuális vagyok!


Ezt még tavaly mondta Vona Gábor a Jobbik elnöke, miután Terry Black a Tényekben mesélt a pártelnök múltjáról.
Terry Black azonban váltig állítja, hogy bizonyítani tudja az igazát. A tegnapi nap új fordulatot hozott, az előadóművész ezt nyilatkozta::

"Megkeresett egy  Jobbikos vállalkozó, közölte,. hogy ad nekem 5 millió forintot, ha mindent visszavonok, amit mondtam Vona Gáborról... Mondtam neki, hogy ez nálam nem nyerő mert, hogy én igazat mondtam ."

Tavaly a nagy botrányt kavart interjúban állította Terry Black, hogy Vona Gábor rendszeresen járt olyan találkozókra, ahol  kapcsolatba került melegekkel.
"Álljon ki, és mondja azt, hogy neki is voltak ilyen kapcsolatai. Mert tény és való, hogy voltak. 2001 és 2003 között biztos." - nyilatkozta.
 

Vona szerint...

Vona Gábor szerint ez az egész ügy  hazugság. Ez egy bosszú, azért, mert ő kérdéseket tesz fel a parlamentben a miniszterelnöknek.
"Rettenetesen méltatlannak érzem, hogy ez újra és újra előkerül, és ennyit tudok ezzel kapcsolatban mondani, ugye a bíróságon feljelentést tettem és bízom abban, hogy a bíróság előbb-utóbb ennek az ügynek a végére pontot tesz és az ország valódi problémáival tudunk foglalkozni. "

Terry Black azonban nem hátrál meg, továbbra is kitart állításai mellett, a Tényeknek azt mondta: bizonyítékokkal, tanúkkal tudja alátámasztani igazát. Az egyik tanú, Amanda Elstak.

 

Amanda Elstak (születési nevén Rási Zoltán Zsolt; Miskolc, 1974. február 20. –) transzszexuális énekesnő, előadóművész, a Magyar Toleranciadíj, a Magyar Jótékonysági Díj, a Magyar Aids Gála megálmodója, és az Összefogás a Toleranciáért Alapítvány elnöke. A leszbikus, meleg, biszexuális, transznemű és a roma állampolgárok elfogadásának élharcosa. Vállaltan transzszexuális. A Debreceni Egyetemen szerezte oklevelét 1998-ban.

A Tényeknek Amanda így nyilatkozott: 
"Vona Gábor úrral a Lokálban találkoztam először Budapesten a Kertész utcában."
Állítása szerint ez nem egyszeri találkozás volt.

"Több alkalommal is heti, kétheti viszonylatban találkoztam vele. A Lokálból, mivel Terry Black üzemeltette a Lokált, nagyon sokszor átmentünk Terryhez a lakásba. Volt egy úr, azzal mindig megjelent a Terrynek a lakásában zárás után."

 

Vona Gábort megkérdezte a TV2, hogy ismeri-e Amanda Elstakot. Ezt mondta a riporternek:
"Nagyon fogja szégyellni, hogy ezt a kérdést feltette. Ez az a kérdés, amiért  még bocsánatot is fog kérni két év múlva. .... Nem ismerem egyébként, azt sem tudom kiről beszél."



Terry Black,  a lehető leghatározottabban azt nyilatkozta a Tényeknek, hogy ha Vona Gábor ügyvédjei megidézik a bíróságra, el fog  menni, és  cáfolhatatlanul bebizonyítja állításai igazát.


 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Poloska Péter kalandjai - itt vannak a legjobb mémek Magyar Péterről!

origo.hu

Legendás fenekét mutogatta Jennifer Lopez

metropol.hu

Olasz fagylaltárus okozhatja a magyar érettségizők vesztét

hirtv.hu

Paláver – Rost Andrea egyelőre megúszta: Magyar Péter arra utasította a világhírű énekest, hogy tempósabban énekeljen + videó

metropol.hu

Házasság első látásra: „Gáz!” – kiakadtak a rajongók Peti nyaralós fotója láttán

mandiner.hu

„Aki nem akar meghalni Ukrajnáért, az pocsék ember!” – Menczer Tamás reagált Gyurcsány szavaira

origo.hu

Bikinis képeken mutatta meg hibátlan testét Balogh Edina

travelo.hu

Kifogták a világ egyik legvérszomjasabb cápáját az Adriából

ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

ripost.hu

Vége: Elbúcsúzott Jákob Zoli, ennyi volt

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

BOZÓT

Óráink vannak hátra, újra visszatérnek a fagyos reggelek

BOZÓT

Hatalmas a dugó Budapest határában, 10 kilométeres a kocsisor

POLITIK

A gazdasági együttműködés fokozása, ezért jön a kínai elnök

POLITIK

Itt a teljes névsor: Ők indulnak Budapesten a polgármesteri címekért

POLITIK

Zelenszkij elleni merényletet hiúsítottak meg?

POLITIK

Gyurcsány emberei Karácsony csapatában

POLITIK

Az utolsó órában vagyunk, hogy kikerüljünk a háborús őrületből

POLITIK

Akár minden második szavazatot a Fidesz kaphat a választáson