RETRO RÁDIÓ

Rettegésben élnek a panellakók

Rettegésben élnek a panellakók
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2017. 03. 02. 12:00

Attól félnek, hogy rájuk omlanak a falak. Januártól nem kell engedély az átalakításokhoz.

Életveszélyes az egyik békéscsabai lakótelep négyemeletes háza a lakók szerint.

Felújítanak ugyanis egy lakást, de nem szabályosan: a lakók szerint támfalakat is megbontottak.

A beol.hu-nak olvasóik küldtek panaszt az ügyről. Az új lakók szóltak ugyan, hogy át szeretnék alakítani az ingatlant, és el is kezdték a bontást, ami hetekig tartott, azonban menet közben rájöttek arra, hogy a munkások a közfalakat is kiütik a lakásban, ami – a többi lakó szerint – akár életveszélyes is lehet.

A közös képviselőnél a munkások átfúrták a plafont, a lakás fölött pedig az ott élők szerint meghajlott a padló. Ezután a ház lakói már komolyan megijedtek, és elkezdték járni a hivatalokat. Kiderült: január 1-től változtak az építésügyi szabályok, ezért már szinte semmilyen engedélyre nincs szükség, ha valaki át szeretné alakítani a lakását.

A lapnak nyilatkozó szakember szerint ez komoly veszélyeket jelenthet, hiszen egy panelépület kényes szerkezet, nem szabad megbontani a méretezett tartószerkezeteit, mert az nagyon kockázatos. Tehát valóban komoly probléma az, hogy január óta már nem kell statikus engedélye a belső átalakításokhoz.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.