Ki azért nem rúgták a borítékokat összecserélõ dolgozókat.
Soha többet nem dolgozhat Oscar-gálán az a két alkalmazott, akik összecserélték a legjobb film kategória borítékjait.
A borítékokat kezelő PwC könyvvizsgáló cég két dolgozóját, Martha Ruizt és Brian Cullinant az Amerikai Filmakadémiával kapcsolatos összes ügytől eltiltották – közölte az akadémia elnöke, az AP-vel. Ráadásul tovább vizsgálják a kínos bakit, mert szerintük Brian inkább Emma Stone fotózásával volt elfoglalva, mintsem az egyetlen és legfontosabb feladatával. A PwC szóvivője ugyanakkor közölte, Brian Cullinan és Martha Ruiz a cég munkatársai maradnak.
Már mind a PwC, mind a filmakadémia bocsánatot kért a Kaliforniai álom és a Holdfény alkotóitól, színészektől és a nézőktől is a vasárnapi, 89. Oscar-díjátadó végén történt fiaskóért.
A könyvvizsgáló cég már 83 éve bonyolítja a szavazatszámlálást, amelynek végén csak két alkalmazottja ismeri az eredményeket. Mindketten kapnak egy-egy példányt a győztesek nevét tartalmazó borítékból, de fejből is tudniuk kell a nyerteseket. A gálát a színpad két oldalán állva kísérik figyelemmel, ők nyújtják át a díjátadóknak a borítékot az éppen aktuális kategóriában.
A protokollt a kínos szituáció miatt most teljesen átvizsgálják.
