RETRO RÁDIÓ

Felháborító módon menekült a munka elől a miskolci nő

Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2017. 03. 29. 14:00

Bedõlt hiteleket kellett volna rendeznie, de csak egy munkakerülõ volt.

Vádat emeltek egy miskolci 35 éves nővel szemben, aki úgy menekült el ügyfelei, és ezzel együtt munkája elől is, hogy hamis bombariadót jelentett be.

2015 és 2016 között összesen nyolc alkalommal telefonált pénzintézetekben elhelyezett bombák robbanásával fenyegetve, méghozzá azért, mert az ügyfelek a nyakára jártak.

A nő magánszemélyek és pénzintézetek között közvetített bedőlt hitelek rendezése, lezárása miatt, de tényleges kapcsolata nem volt az érintett bankokkal. Amikor az ügyfelek már nagyon a nyakára jártak az egyeztetés elmaradása miatt, konkrét időpontot beszélt meg velük az adott bankfiókban. Pár órával a megbeszélt időpont előtt, telefonon felhívta a 112-es segélyhívót és közölte, hogy az adott pénzintézetben bomba fog robbanni. Minden esetben nagy erőkkel vonultak ki a rendőrök és tűzoltók, előfordult, hogy száz embert evakuáltak a riadó miatt.

2015. áprilistól novemberig összesen négy alkalommal jelentett hamis bombariadót egy bank budapesti fiókjaival kapcsolatban.

2015 novemberében Budapesten a Váci úton tizenegy épületből mintegy ezerhétszáz embert kellett evakuálni.

2016 júliusában Miskolc belvárosában az egyik bankfióknál három alkalommal is tett bejelentést, de egy szikszói takarékszövetkezetnél is kellett intézkedni a hamis bejelentése miatt.

A korábban már hasonló csalásokért börtönt is megjárt, visszaesőnek minősülő vádlottat 2016 júliusában fogták el, majd előzetes letartóztatásba került. Az ügyfelektől átvett és vissza nem fizetett ügyintézési díj kapcsán külön folyik a büntető eljárás a Miskolci Járási és Nyomozó Ügyészségen.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.