Nadrágszíjas plakátokkal fogadta Debrecen Magyar Pétert

POLITIK
Létrehozva: 2016.09.05.

Juhász Péter becsap mindenkit: Ezért menekülhetett el három gyermekének édesanyja!

A hiperaktív, túlmozgásban legfeljebb Gyurcsányhoz hasonlítható kendermagos Juhász megpróbált politikai elõnyt kovácsolni a családi drámából!

Sajátos magyarázkodásba bonyolódott, becsődölt magánéletéből is megpróbál politikai hasznot húzni a közismerten hiperaktív Juhász. A Facebookon maga jelentette be, hogy három közös gyerekükkel együtt  váratlanul elhagyta, egyes vélemények szerint pánikszerűen elmenekült tőle élettársa, gyermekeinek édesanyja.

Mit őrölt fel a politika?

A %RIPOST% megbízható értesülése szerint az igazság azonban egészen más!

A három közös gyerek édesanyjának Juhász zavaros életéből, félvilági kapcsolataiból, de mindenekelőtt a család máról-holnapra élő, folytonos anyagi bizonytalansággal járó életéből lett feltehetőleg végképp elege. Lényegében elmenekült a három gyerekkel, máshol keresett biztosabb érzelmi és anyagi támaszt magának. Úgy tudni, pánikszerűen hátra kívánta hagyni mindazt, amit a férje összességében jelent.

Juhász hamar rájött, hogy mindez így nagyon kellemetlen lehet számára,  a "hős, igazmondó, háromgyerekes családapa" mítosza végképp összeomolhat, ezért ravasz megoldáshoz folyamodott.

Juhász kapkod és dupla öngólt lő...

A Facebookra kirakott posztban lényegében a mindent felőrlő politikát, mondhatni politikai ellenfeleit vádolta meg becsődölt magánélete, élettársa és gyermekei pánikszerű lelépése miatt, vagyis megpróbált előre menekülni, a kínos helyzetből is politikai előnyt kovácsolva.

Csakhogy nyomban figyelmeztették, hogy ezzel hatalmas öngólt lőtt, hiszen bármikor kiderülhet az igazság, miért is fogta villámgyorsan menekülőre három gyermekének az édesanyja...

Ezért aztán gyorsan eltüntette(!) az asszony ennyire durva lelépéséről szóló bejegyzést, nehogy magánéletének látványos összeomlása még nagyobb vihart kavarjon...

Link fráternek tartották mindig is nagyon sokan..

Juhász Pétert még a hozzá közel állók is gyakran becézik meglehetősen "link fráternek", akit csak kellő toleranciával lehet sokáig elviselni.

Korábbi cimborái közül többen ma is orrolnak rá, mert, úgy hírlik, hogy egy drogcsempész büntetőeljárásból nem éppen a legkorrektebb vallomásokkal mosta ki magát... A büntetőper több mint 7 éven át húzódott, - erről is írt az Origó, - s egyes vádlott-társak végül külföldre menekülve kerülték el a felelősségre vonást.

Õk az elévülési idő leteltével mostanában kezdenek hazajárni. Felbukkanásuk úgy hírlik összefüggésben van a Juhász-gyerekek édesanyjának pánikszerű elköltözésével...

 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Vidnyánszky Attila: Tényszerűen nem igaz, amit Udvaros Dorottya mond

origo.hu

Nagyon kemény üzenetet küldött Harry rákbeteg apjának, III. Károly királynak

life.hu

Visszatér Londonba Harry herceg: nyomós oka van a látogatásnak

ripost.hu

Vége: Elbúcsúzott Jákob Zoli, ennyi volt

magyarnemzet.hu

Kitört a pánik, aztán a népharag amiatt, amit a pékáru között találtak egy magyar áruházban

origo.hu

Stana Alexandra megmutatta ritkán látott édesanyját

mindmegette.hu

Azonnali termékvisszahívás: két kedvenc termék is érintett

ripost.hu

Fodrozódik az őszibarack levele? Így mentsd meg a termést

ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

ripost.hu

3 csillagjegynek májusban furcsa üzenetet küld az őrangyala

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

BOZÓT

Óráink vannak hátra, újra visszatérnek a fagyos reggelek

BOZÓT

Hatalmas a dugó Budapest határában, 10 kilométeres a kocsisor

POLITIK

Az európaiak leginkább a háborútól és a migrációtól félnek

POLITIK

Gyurcsány testőre vigyáz Karácsonyra is

POLITIK

Magyar Péter összeállt azzal, aki nárcisztikus idiótának tartja

POLITIK

Tüntetés Franciaországban, migránskéselés áldozata lett egy 15 éves fiú

POLITIK

Az oroszok új rakétája 18 ezer kilométerre elér

POLITIK

Kijev kirobbanthatja a III. világháborút