RETRO RÁDIÓ

Így lopnak a fővárosi közterület-fenntartónál: kitört a botrány!

Így lopnak a fővárosi közterület-fenntartónál: kitört a botrány!
Síri Gyula
Szerző
Síri Gyula
Létrehozva2016. 08. 29. 14:45

Lényegében saját magának írhatott ki pályázatot a késõbbi nyertes. Aki már régi "csókosnak" számít a cégnél. Még az igazgatóval is egyeztet, így aztán biztosan õ nyer.

Újabb korrupciós botrány a Fővárosi Közterület-fenntartónál, ezúttal a cég tanácsadójának játszottak ki egy sokmilliós tendert…

Az ember csak kapkodhatja a fejét, sorozatos törvényszegések, százezres(!) napidíjak a régi bennfenteseknek.

Naponta 350 ezer...

Az igazgató közeli jó „ismerőse”, a közterület-fenntartónál korábban informatikai tanácsadóként működő Sikos  Zsolt  SAS Group nevű cége minden jogszabályt felrúgva  jutott egy sokmilliós, ugyancsak jó bulinak mondható megbízáshoz adta hírül a hvg.hu, illetve elsőként a Mandiner.

Nettó 350 ezer forintos napidíjért adhatott tanácsot három szakértő. No de a 17,5 milliós keretösszegű kiírásban még azt sem szabták meg előre, hogy a megállapított keretösszeg erejéig legalább hány órában kell tanácsot adni, így olyan összegű napidíjat ajánlhattak meg, amilyet nem szégyelltek!  A kiszivárgott információk szerint még a közbeszerzés iratainak hivatalos közzétételét is elsumákolták.

A budapestiek által csak Főkefének nevezett cégnél nem nagyon törődtek a törvényes előírásokkal. A jó ismerős Sikos a lehető legkorruptabb módon még a közbeszerzési pályázat előtt személyesen egyeztethetett a pályázati feltételekről az igazgatóval. Az összeférhetetlenségi szabályokat semmibe véve, még a kiírás előtt a szájába rágták, hogyan, milyen tartalommal pályázzon. Még a pályázati kiírás és a végső szerződés tervezetét is előre megkapta, hogy egész biztos ő lehessen a befutó.

Demszky is ráfázott a főkefés bulikra...

A közterület-fenntartónál korábban is történtek hasonló botrányok. 2010-ben is  a Mandiner adta hírül,  hogy a felmerült gyanú szerint az FKF finanszírozta trükkös módon Demszky Gábor családi lakásfelújításait. Közbeszerzési szabályszegések sora miatt hosszas rendőrségi vizsgálat is folyt a cégnél, több ügyben. Demszky korábban rendkívül kedvező áron terepjárót is bérelt a cégtől, családi használatra. Ezzel látogatta rendszeresen adriai villáját. A főkefés botrányok nem kis részben járultak hozzá ahhoz, hogy Demszky politikai süllyesztőbe került...

Régi „csókos” a mostani nyertes

A saját önéletrajza szerint korábban a cég ügyviteli rendszerének tanácsadójaként dolgozó Sikos Zsolt SAS Groupja amúgy  valóságos nyerőszériát tudhat magáénak az FKF-nél.

2015 októberétől  nettó 72(!) milliót számlázhatott közvetve, közvetlenül, ment a szekér nagyon...

A látszatra sem ügyeltek!

A FKF vezérigazgatója még azzal sem törődött, hogy a legutóbbi nettó 350 ezres napidíjakat tartalmazó, 17 és fél milliós összértékű közbeszerzési pályázat eredményét a törvénynek megfelelően közzétegye.

Nagyon úgy tűnik, hogy szeretik a rendetlenséget és a homályt a közterület-fenntartónál. De vajon meddig tűrik el mindezt a főváros vezetői? Mikor lesz a cégnél újra nagytakarítás?

Legfrissebb:

Azonnali vizsgálatot rendeltek el a fővárosi önkormányzatnál az FKF szerződéskötési gyakorlatát illetően. Tájékoztatást ezt követően ígértek.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.