Szégyenkezik Anglia! Kisfiút molesztált a volt brit miniszterelnök!
Már akkor gyanúba keveredett amikor õ volt a miniszterelnök. De eltussolták az ügyet!
A Daily Mirror című lapban megszólalt a kisfiú, akit Edward Heath erőszakolt meg. Õ közvetlenül Margaret Thatcher előtt volt a brit miniszterelnök.
A ma már 65 éves áldozat azt állítja hogy a politikus kegyetlenül megerőszakolta. Elmondása szerint egy alkalommal megszökött otthonról és véletlenül Heath vette fel a kocsijával. Lakására vitte, ahol aztán megerőszakolta. Az áldozat évekkel később egy fénykép alapján jött rá, hogy Heath, aki ezt tette vele Nagy-Britannia miniszterelnöke, de senki nem hitt neki. A férfi ügyvédje segítségével írásba foglalta a vele történteket, és eljuttatta a hatóságokhoz.
Nem történt semmi!
Az üggyel kapcsolatban nyilatkozott Tom Watson munkáspárti parlamenti képviselő, a gyermekmolesztálás elleni harc ismert alakja. Mint mondta, 2012 óta két molesztálási esetről is értesült a koárbbi kormányfővel kapcsolatban, és mindkettőről tájékoztatta a rendőrséget. De nem történt semmi!
Eltussolták!
A BBC ezzel kapcsolatban úgy tudja, Heath is a hatósugarába került a központi rendőrség Operation Midland fedőnevű nyomozásának, amelyben közéleti szereplők egy csoportját vizsgálják kisfiúk sérelmére elkövetett szexuális zaklatás gyanújával. Az esetek az 1970-es és 1980-as években történtek Londonban és Anglia déli részén. Az ügyben többek közt magas rangú politikusok és katonák neve került szóba, de aztán a kényes ügyeket eltussolták..
Környezete ma is mentegeti
Edward Heath agglegényként élt, a Konzervatív Párt élén őt váltó Margaret Thatcher azonban szűk körben úgy tartotta, a politikus homoszexuális, csak lemondott magánéletéről karrierje kedvéért.
Heath barátai és egykori munkatársai visszautasítják a 2005-ben, 89 évesen elhunyt politikussal kapcsolatban felmerült gyanúsításokat, és azt hangsúlyozták, hogy semmiféle bizonyíték nem támasztja alá a gyermekmolesztálási vádakat. Kiderül valaha az igazság?