tóth gabi
VIII. Henrik idején sacc per kábé, 72 ezer embert akasztottak fel, lánya I. Erzsébet még rátett egy lapáttal, úgy nagyjából 89 ezer embert küldetett a túlvilágra.
Asóka buddhista király volt az első, aki eltörölte a halálbüntetést, időszámításunk előtt úgy háromszáz évvel. Még a vadászatról is lemondott, sőt vegetáriánus lett. Az európai országok közül a török hódoltság után létrejött Románia törölte el a halálbüntetést, még 1865-ben, őket követte Portugália és Hollandia.
Bismarck a Vaskancellár, alig tudta visszaügyeskedni az akasztás jogát a német büntetőtörvénykönyvbe, mert a Birodalmi Gyűlés többször leszavazta. Magyarországon 1988 július 14-én egy Vadász Ernő nevű gyilkost és okirat hamisítót akasztottak fel a kisfogház udvarán, ugyanott ahol Nagy Imrét és társait.
A halálbüntetést ellenzők egyik legfontosabb érve, hogy a halálbüntetés végleg elveszi a lehetőségét, hogy egy ártatlan számára igazságot lehessen szolgáltatni. Szerintük nincs elrettentő hatása, sőt kegyetlen.
Az amerikai Pepperdine Egyetem kutatói szerint a gyilkosságok aránya a kivégzések számával ellentétes tendenciát mutat. Minden kivégzés Amerikában 74-gyel csökkenti a gyilkosságok számát a rákövetkező évben.
Még azon is vita folyik, hogy a félrefordították vagy netán meghamisították a Tízparancsolatban a Ne ölj!- kifejezést. Az eredeti héber szó ugyanis azt jelenti, hogy Ne gyilkolj! Vagyis szerintük a Bibliával nem ellentétes a halálbüntetés…