Létrehozva: 2016.10.30.

Részegen kotyogta ki a hétpecsétes titkokat az 51-es körzet dolgozója

A korábban a rejtélyes katonai támaszponton dolgozó férfit már számtalanszor próbálta szóra bírni egyik ismerõse, de az sosem mondott semmit a titoktartásra hivatkozva. Egy nap azonban többet ivott a kelleténél, és megoldódott a nyelve...

Szerző Ripost

Ha valakit kicsit is érdekelnek a földönkívüliek, vagy az ufók, akkor biztosan olvasott már a rejtélyes nevadai 51-es körzetről, ahol egy szigorúan titkos katonai légi bázis található. Aki még nem hallott róla, annak legyen most annyi elég, hogy számos elmélet szerint itt tárolják és vizsgálják évtizedek óta az Egyesült Államok területén lezuhant, állítólagos földönkívüli járműveket. Azokról az idegen lényekről nem is beszélve, akiket élve fogtak el...

Több szakember szerint az elmúlt évtizedek zseniális technikai újításait is ennek köszönhetjük, de senki sem érti, hogy miért ez a fene nagy titkolózás.

Mindenesetre a körzetet szinte hermetikusan lezárták a hívatlan látogatók elől, akiket radarral, szeizmikus mozgásérzékelővel, és sok más fejlett hadászatban is használatos biztonsági eszközzel kapnak el, melőtt túl közel jutnának a titokzatos hangárokhoz...

A videóban szereplő férfi elmondja, hogy egyik ismerőse sokáig az 51-es körzet alkalmazottja volt. Régóta ismerik egymást, de ez idő alatt még harapófogóval sem sikerült kihúznia belőle semmiféle információt. Egy nap azonban alaposan felöntöttek a garatra, majd hirtelen áramszünet lett. Ahogy az éjszakai eget bámulták a nyugalmazott katona szinte magától kezdett beszélni...

"Látod az Orion-övet? Ott van két egymással párhuzamos, nagyon fényes csillag. Mellettük, a közelben egy sokkal halványabb, kisebb csillag. Na, ott élnek a gonosz idegenek.”

A férfi eleinte nem akarta elhinni, amit az öreg mondott neki, talán mert már túl sokat ivott, de a másik tovább folytatta:

A jó idegenek a másik két csillag körül élnek. A jók alapvetően szürkék és alacsonyak, ahogyan a kis szürkék ábrázolásából is ismerjük őket. A gonosz szándékú idegen faj pedig magas, barnás bőrű, és rettentő büdösek.”

A kíváncsi férfi feje egyből kitisztult, és egymás után tette fel a kérdéseket, amelyek mindíg is izgatták a fantáziáját. Megkérdezte, hogy mi módon képesek olyan messziről eljönni ide a Földre.

„Az ufók elektromossággal működnek, amit az űrből termelnek ki.” – mondta 51-es körzet volt alkalmazotta.

Még elmesélte, hogy az idegen gépei a szabad energia elvén, pusztán az űrből képesek előállítani energiát. Egy különleges meghajtást használnak, amivel sokkal gyorsabban képesek eljutni bárhová az univerzumban. A hajtómű egyfajta féregjáratot képes előállítani az űrhajó előtt, ami két egymástól független térpontot köt össze.

Ezután a beszédes katona észbe kapott, és a lelkére kötötte, hogy senkinek sem beszéljen arról, amit itt hallott, mert nem csak hogy bajba fog kerülni, de lehet, hogy el is tűntetik a meggondolatlan kotyogásáért...

Persze a másodkézből hallott történetek mindíg kissé hihetetlenek, pláne, ha belegondolunk, miért is mesélte a fültanú a sztorit, ha tudta, hogy nagy bajba fogja ezzel sodorni az ismerősét... Talán nem is kedvelte annyira? Talán csak kitalálta az egészet?

Az igazságot csak ő maga tudja. De aligha lesz majd meglepve, ha egy nap sötét öltönyös, napszemüveges fickók rúgják rá az ajtót és kérdőre vonják...

Szerző Ripost

Ez is érdekelhet

origo.hu

Véres orosz megtorlás indul Ukrajnában

origo.hu

Kiderült, hogy mikor térhet vissza az Uber Budapestre

borsonline.hu

"Azt akarom, hogy azonnal szedjék ki a fiamat a föld alól" - döbbenetes, mit vett észre az édesanya gyermeke sírján

mandiner.hu

Sajtóhír: az OBI tulajdonosa megrendezte halálát és Oroszországba menekült

mindmegette.hu

Mit főzzek hétvégén? 13 tepsis recepttel segítjük az ötletelést szombat-vasárnapra

vg.hu

Itt nyitja meg új, budapesti üzletét a Penny

astronet.hu

Heti szerelmi horoszkóp 2024. április 20-26.: Nehézségeket jeleznek a bolygók

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

3 csillagjegy, akiknek most nagyon kerülniük kell a konfliktusokat

ripost.hu

Nem fogsz hinni a szemednek, ez történt Victoria Beckham születésnapján - Videó

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

BIZARR

„Az idegenek lilák és nem zöldek” – állítja egy új tanulmány

BIZARR

Figyelmeztet a jós: még ma megtörténik az elképzelhetetlen

BIZARR

Előkerült egy 55 évvel ezelőtt írt cetli a kanapé mögül, felfedte a jövő titkait

BIZARR

Figyelmeztet az élő Nostradamus: hamarosan új fenyegetéssel kell szembenéznünk

BIZARR

Dermesztő jóslattal ált elő az élő Nostradamus: ez vár ránk még idén

BIZARR

Kővé dermedt a pár, a nagypapa hamvai mellett mozdult meg egy szobor

BIZARR

Az iskolában robbant a kéj, diákot csábított el a szexéhes tanár

BIZARR

El kellett távolítani a dögös influenszer fenekét, álomtest helyett szenvedést kapott a plasztikai sebésztől