
Azonnal kórházba került: A "halál háromszögében" nőtt pattanás törölte le a mosolyt a nő arcáról
Egy rosszul kinyomott pattanás miatt került bajba egy nő.
Egy háromgyermekes édesanya súlyos árat fizetett egy apró pattanás kinyomásáért: kórházba került, arca feldagadt, és több órán keresztül képtelen volt mosolyogni.

A 32 éves michigani Alisha Monaco elmesélte, hogy a végzetesnek bizonyuló pattanás az úgynevezett „halál háromszögében” jelent meg – ez az orrnyereg és a szájzugok közötti terület, ahol a bőr alatti erek közvetlen összeköttetésben állnak az agy üregeivel. Emiatt egy apró fertőzés is könnyen komoly szövődményekhez vezethet. - írja a Mirror a cikkében.
Alisha a TikTokon osztotta meg történetét, amely már több mint 7,8 millió megtekintést ért el. Elmondása szerint a pattanás teljesen „átlagosnak” tűnt, hasonlóak havonta többször is megjelennek nála. „Megpróbáltam kinyomni, de nem sikerült. Ezért elővettem egy fertőtlenített tűt, és megszúrtam vele. Abban a pillanatban hallottam, hogy a fülem is pattan, és azonnal megszédültem. Tudtam, hogy elrontottam valamit” – idézte fel. A következő órákban szörnyű fájdalmak jelentkeztek. „A jobb orrlyukam aljától egészen a számig, sőt az arcom oldala felé is sugárzott a fájdalom. Négy-öt órával később ébredtem fel, de a jobb arcom brutálisan feldagadt. A mosolyom féloldalas lett, a jobb fülem bedugult, és egyszerűen elviselhetetlen volt a fájdalom” – mesélte.
Miután nem javult az állapota, felhívta a férjét, hogy menjen haza a gyerekekhez, ő pedig azonnal orvoshoz fordult. „Az ügyeletes ellátásban nagyon kedvesek voltak, és nem hagyták, hogy zavarban érezzem magam amiatt, hogy egy pattanás miatt mentem be. Boldogok voltak, hogy időben érkeztem, mert a duzzanat óriási volt, és az adott terület fertőzése különösen veszélyes lehet” – mondta. Az orvosok négyféle gyógyszert írtak fel neki, hogy megelőzzék a fertőzés terjedését, és végül hazaengedték.
Most otthon lábadozik, de történetét azért osztotta meg a közösségi médiában, hogy másokat figyelmeztessen. „Miután kinyomtam a pattanást, eszembe jutott, hogy hallottam már erről a halál háromszögéről. Utánanéztem, és rájöttem, hogy tényleg ott volt. Azért meséltem el, hogy mások tanuljanak az esetemből. Ha ott jelenik meg pattanás, inkább tegyenek rá egy tapaszt, és hagyják békén” – fogalmazott.
Alisha bevallotta, nem számított arra, hogy videója ekkora figyelmet kap majd. „Nincs nagy követőtáborom, nem gondoltam, hogy ennyien látják majd. De a rengeteg kommentből kiderült, hogy sokan nem is tudtak a halál háromszögéről. Így viszont talán elkerülhetnek egy hasonló rémálmot.”






