
„Három szerettem halálát is végignéztem” – Ilyen a haldoklás belülről, óráról-órára
Egy birminghami nő, Lynda Brown, akinek három szerette is a karjai közt halt meg, őszintén mesélt a haldoklás legkegyetlenebb perceiről és a brit ellátórendszer egyenlőtlenségeiről.
Lynda édesanyja még hospice-ban, az utolsó napjait megkönnyítő körülmények között halt meg, de két másik hozzátartozója szenvedéssel teli utolsó napokat élt át.
Mindenki meghal, ez elkerülhetetlen. De azt nézni, hogy valaki fájdalomban hal meg, miközben tudnánk segíteni rajta, az elfogadhatatlan
– mondta.
2017-ben kezdte meg a teljes otthonápolást, amikor édesanyjánál hasnyálmirigy-rákot diagnosztizáltak. Az asszony még szerencsés volt: bekerült a Marie Curie Hospice-ba, ahol méltó körülmények között halhatott meg.

Nem így járt a két másik rokon. Egyiküknél 2019-ben állapítottak meg gyógyíthatatlan betegséget, a másik 2022-ben halt meg. Lynda szerint mindkét haldokló rokonánál megdöbbentő volt az ellátás hiánya: nem volt elegendő segédeszköz, az ápolás pedig rendszertelen volt.
Egyik nap elfogyott a gyógyszer, amitől nem volt fájdalma a rokonunknak. Egy családtagnak 50-60 mérföldet kellett autóznia, hogy beszerezze. Ha egyedül lett volna, fájdalmak között halt volna meg
– mesélte.
Az inkontinencia betétek és pelenkák szinte luxuscikknek számítottak, egy zsák 40 fontba (18,000 forintba) került, és sokszor heteket kellett várni az állam által biztosított ellátmányra. "Amazonról rendeltük a betéteket, mert nem tudtunk várni. Tudom, hogy sok családnak nincs erre pénze. Ez azt jelenti, hogy valaki a halálát a saját végtermékében fekve várja meg? Ez tényleg rendben van?" – tette fel a kérdést.
Az Egyesült Királyságban a hospice ellátás finanszírozásának csupán harmadát biztosítja az állami közegészségügy, a többi adományokból és jótékonysági eseményekből tevődik össze. Lynda szerint a különbségek elfogadhatatlanok. "Az utolsó napokban mindenkinek ugyanolyan jó ellátás kellene, függetlenül attól, hol él. Nem az a lényeg, hogy ki hol lakik" – idézi a nőt a Daily Star.






