Krausz Gábor
Valóban sok problémát okozhat az, ha egyszerre sok ember utazna ugyanazon a járaton, de már elfogytak a jegyek, azonban sokak szerint nem az a megoldás, amivel a közelmúltban előálltak a vállalatok.
Miközben az utasok panaszkodnak a szűk lábhely miatt utazás közben, egy légitársaság úgy tűnik, ráérzett a problémára, és előállt egy nagyszerű ötlettel... legalábbis szerintük. A légitársaságok továbbra is úgy zsúfolják be az embereket a repülőgépeikbe, mint a szardellákat, egyre több ülést helyeznek el, hogy növeljék a profitjukat az utasok kényelmének rovására. Van, aki szerint az ülések szinteltolásos elhelyezése nagyszerű ötlet, míg más úgy érzi: ennél rosszabb nem is lehetne.
A Chaise Lounge, egy madridi székhelyű start-up bejelentette: együtt dolgozik az Airbus európai légiközlekedési vállalattal, hogy teszteljék a kétszintes ülésekkel kapcsolatos terveket. Az ülések amolyan farkasfogas elhelyezésben lennének, egy sor lejjebb, a következő feljebb, így növelve a lábak számára a helyet.
Az ötlet máris felkeltette néhány utas figyelmét, akik rámutattak: annak van egy nem túl kedvező tervezési hibája.
Azok, akik a felső szinten ülnek, élvezhetik a széktámla döntését anélkül, hogy bárkit is zavarnának, míg az alsó szintre elhelyezett utasok meg vannak fosztva ettől a luxustól. Ennek enyhítéseként úgy tűnik, hogy az alsó szinten több lábhely van, ugyanakkor igencsak kellemetlen, hogy akik itt ülnek, azoknak a feje épp egy szinten van az előttük lévő sorban helyet foglalók hátsó felével. Hamar vicc tárgya lett a terv, és az alsó ülések meg is kapták a "bélgáz zóna" gúnynevet – írta a Unilad.