tóth gabi
Hosszú ideig bolyongtak az élők és a holtak világa között a kísértetek, mire végül rátaláltak Illy Roland Tamásra és a segítségét kérték. A zalaegerszegi mágus szerint három szellem költözött a karláncára, akiket tragédiák sora kötött össze a halálon túl.
Mielőtt elhunytak, Márta, Evelin és Károly együtt éltek egy családi házban Tömörkényen, mígnem szörnyen összevesztek egymással és egyikük elviharzott. Attól a pillanattól tragédiák sora kezdődött, aminek árnyéka még a túlvilág kapuján sem engedte őket átkelni. A három szellem 15 éven át bolyongott az élők és a holtak világa között, mire végül rátaláltak Illy Roland Tamásra, aki segített rajtuk.
Mintha a sors küldte volna ahhoz az ékszerüzlethez Tamást, ahol a három szellem lelke rátalált. Egy aranyláncot vett és nem is sejtette, hogy a tárgynak potyautasai is lesznek. A három lélek megszállta a láncot és a mágus segítségét kérték. „Szerettek volna átkelni a fénybe, de már régóta nem tudtak. Segítettem nekik!” - mondta a Ripostnak a csodákra képes mágus.
A 69 éves Márta lánya, a 43 éves Evelin Károly szerelme volt, ám Márta közéjük állt.
Nem akarta, hogy Evelin Károllyal legyen. Sokat veszekedtek, mígnem 2009-ben az anya elzavarta Károlyt, akit útközben autóbaleset ért és meghalt
- részletezte Tamás, amit megtudott a három szellemtől.
A férfi elvesztését Evelin nem viselte el és sosem tudta megbocsátani az anyjának, hogy elzavarta Károlyt. Végül öngyilkos lett, ám hiába menekült a halálba, szellemként a két világ között rekedt – ahogy a 40 évesen elhunyt Károly lelke is. „A férfi nem tudta feldolgozni, hogy már nem él és nagyon haragudott az anyósára” – folytatta a mágus, kiemelve: fél éven belül Márta is a lánya után halt.
„Belebetegedett Evelin elvesztésébe. Egyre kevesebbet evett, majd visszautasított minden ételt. Spirituális szempontból ez is öngyilkosságnak számít. Végül meghalt ő is. Márta folyamatosan a szerelmesek körül keringett, még szellemként is! Őket figyelte, nem tudta megemészteni, ami velük, hármójukkal történt” – mondta Tamás.
A három szellem éveken át bolyongott, arra várva, hogy valaki szabadítsa ki őket tettük láncaiból. „Tizenöt évig szenvedtek. A karkörkötőbe költöztek, amit azóta letisztítottam. Segítettem nekik a történteket feldolgozni. Károly átkelt a fénybe, anya és lánya pedig a Capella csillagon nyugszanak, ahol regenerálódik a lelkük” – zárta elbeszélését a mágus.