BIZARR

Szerző K. C.

Létrehozva: 2024.02.22.

„Láttam egy óriási UFO-t, ami kétszer akkora, mint egy város” – megdöbbentő dolgokról tálalt ki egy pilóta

Őszintén mesélt az általa látottakról a pilóta.

Nem mindennapi találkozásról számolt be egy mexikói pilóta. Arturo Saucedo kapitány elmondása szerint az egész ég sötétségbe borult, amikor egy gigantikus űrhajóval találkozott egyik útja során.

Fotó: Pixabay

Az észlelést Los Angeles felé történt, amikor különös fények jelentek meg az égen. Arturo először azt hitte Elon Musk egyik rakétájával találkozott, de aztán egy csapásra megváltozott a véleménye.

„Hirtelen teljes sötétségbe merültünk, csak a panelek világítottak. Aztán láttam egy fénysugarat. Nagyon furcsának tűnt” – emlékezett vissza a megdöbbentő pillanatokra Arturo Seucedo.

A pilóta szerint az objektum olyan nagy volt, hogy kétszer akkorának tűnt, mint Querétaro városa, amit a levegőből látott kivilágítva.

„Tisztáznom kell, hogy az UFO nem feltétlenül földönkívüli, hanem azonosítatlan repülő tárgy. Hozzászoktunk ahhoz, hogy olyan dolgokat látunk, amiket mindennap látni, de ez egyáltalán nem volt mindennapos. Nagyon furcsa volt a mérete miatt. Óriási volt, körülbelül kétszer akkora, mint Querétaro. Az ilyesmi mindig nagy vitát okoz, mert addig nem hiszed el, amíg nem látod” – árulta el Aurturo, aki még elmondta, hogy egy-másfél perc alatt eljutott a Mexikói-öbölbe, majd eltűnt a látóteréből az UFO.

Aurturo Saucedo és a repülőgép kapitánya jelentették az észlelést, de azt mondták nekik, hogy aznap este nem volt műholdfelbocsátás a térségben. A pilóta azt állította, hogy fényképes bizonyítékai vannak a Mexikó feletti ufó találkozásról, bár a podcast során nem mutatta be őket.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

A börtönt, ahol nincsenek őrök, a rabok pedig szabadon mozoghatnak és szexelhetnek

origo.hu

Szüzessége elvesztéséről beszélt Tóth Andi

borsonline.hu

Óriási fordulat a Házasság első látásra című műsorban, ezt ki gondolta volna?

vg.hu

A kocka el van vetve - Izrael támadni fog

mindmegette.hu

9 házi lagzis sütemény, amivel rengeteget spórolhatsz a frigy költségein

magyarnemzet.hu

Levillogta a rendőrt az éjszaka közepén az érdi édesapa és nagyon jó oka volt rá

origo.hu

Majd kiesnek a szűk felsőből Penélope Cruz hatalmas mellei

mindmegette.hu

Óriási felháborodást válott ki a Tesco legújabb lépése

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Tényleg a hunoktól származunk? - megszólal a Magyarságkutató Intézet

magyarnemzet.hu

Budai Gyula feljelentést tett, Szabó Tímea szerint szép lett a Lánchíd + videó

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

BIZARR

Előkerült egy 55 évvel ezelőtt írt cetli a kanapé mögül, felfedte a jövő titkait

BIZARR

Figyelmeztet az élő Nostradamus: hamarosan új fenyegetéssel kell szembenéznünk

BIZARR

Dermesztő jóslattal ált elő az élő Nostradamus: ez vár ránk még idén

BIZARR

Kővé dermedt a pár, a nagypapa hamvai mellett mozdult meg egy szobor

BIZARR

Az iskolában robbant a kéj, diákot csábított el a szexéhes tanár

BIZARR

El kellett távolítani a dögös influenszer fenekét, álomtest helyett szenvedést kapott a plasztikai sebésztől

BIZARR

Durva baki a híradóban: Napfogyatkozás helyett férfi nemi szerv került élő adásba

BIZARR

Az élő Nostradamus elárulta, milyen különleges hatása van a napfogyatkozásnak