RETRO RÁDIÓ

„Négyéves koromban láttam először UFO-t” – többször is találkozott már idegenekkel Tom

K.C.
Szerző
K.C.
Létrehozva2023. 07. 11. 19:30

Családjával közösen élte át először a furcsa találkozást a brit férfi.

A wisconsini Elmwoodból származó Tom Forster elmondta, hogy 1975-ben, kisfiú korában családjával együtt valami furcsát látott az égen.

Képünk illusztráció / Fotó: Pixabay

Hazafelé tartottunk a nagymamámtól és a nagypapámtól, és egy fényes csillagot láttunk az égen

 – kezdte Forster, majd folytatta: 

Azt énekeltük, hogy Star light, Star bright, és nem szállt le előttünk az útra, de közel jött és megállított minket a szomszédnál.

Bár Forster mindössze négy éves volt, amikor először látott UFO-t, de nem az utolsó alkalom. Egyszer a feleségével sétált az éjszaka, amikor a birtokukon lévő fészer fölött is megjelent egy űrhajó. 

A felesége akkor aggódva kérdezte Forstert, hogy mit csináljanak, de a férfit csak annyit felelt, hogy elmegy aludni. Forster saját bevallása szerint utoljára 2007-ben látott UFO-t. Továbbá leszögezte, hogy egyik alkalommal sem ivott, amikor része volt a különös találkozásban. 

Elmwood városa egyébként azt vallja magáról, hogy Wisconsin UFO-fővárosa - írja a The Sun. 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.