RETRO RÁDIÓ

Csimpánzzal bonyolódott szerelmi viszonyba a magányos nő, kitiltották az állatkertből

Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2022. 07. 26. 21:10

Adie négy éven át látogatta heti rendszerességgel szőrös szerelmét, ám a vezetőség véget vetett a "kapcsolatnak".

A belgiumi Antwerpenben élő Adie Timmermans vélhetően gyermekkorra visszavezethető kötődési problémákkal küzd, ugyanis mindig meggyűlt a baja a férfiakkal, soha nem talált az emberek között igazi társra.

Fotó: Twitter

Négy évvel ezelőtt azonban egy kellemes sétát tett a helyi állatkertben. Ekkor pillantotta meg azt a lényt, ami egy életre megváltoztatta az életét. Nevezetesen egy Chita nevű csimpánzot, ami a ketrecében üldögélve legalább annyira magányosnak tűnt, mint maga Adie.

A Daily Star szerint nincs mit szépíteni: a nő beleszeretett az emberszabásúba, és onnantól kezdve hetente látogatta őt, meglehetősen kínos szituációkat teremtve a kontrollálatlan érzelmeivel. Adie ugyanis az üvegen keresztül csókolózott a majommal, puszikat dobált neki, ami egyben ahhoz is vezetett, hogy a most 38 éves Chitát elkezdték kiközösíteni a társai, sőt, nem egyszer bántották is. Az állatkert vezetősége ezért nem tehetett mást: kitiltotta az állatkert területéről Timmermans-t, aki később sírva nyilatkozott a helyi tévé riporterének, hiszen elszakították a szerelmétől.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.