Létrehozva: 2022.06.13.

Baba Vanga megjósolta: aszteroidával érkeznek az idegenek év végén

Néhány információt is megjósolt a találkozásról halála előtt a bolgár vak misztikus.

Szerző Ripost

A történelem tele van prófétákkal, látnokokkal és jövendőmondókkal, akik mindenféle elképesztő állítással rukkoltak elő a jövőt illetően.

Az egyik leginkább foglalkoztatott jóslat, ami már több száz éve létezik, a bolygónk idegenek általi inváziójáról szól. Százak tettek erről szóló kijelentéseket, egyesek még konkrét dátumot is megadtak arra vonatkozóan, hogy mikor fog megtörténni a nagy találkozás. Bár ezek mindegyike meghiúsult, vannak olyan elismert látok, mint például Baba Vanga, akik szintén beszéltek földönkívüli invázióról - írja a brit lap. 

Fotó: Bors

Halála előtt Baba Vanga megjósolta, hogy 2022 végén az idegenek egy aszteroida küldésével megszállják a Földet, hogy felkutassák az életet a bolygónkon, és ez bizony nem jelent majd, túl sok jót az emberiség számára. Kihangsúlyozta, hogy az idegenek nem békében fognak jönni, Baba Vanga azt mondta: "Idegen hajók fogják megtámadni a Földet, városokat fognak bombázni és embereket ejtenek fogságba".

Bár Baba Vanga a múltban más világeseményeket is helyesen jósolt meg, például a 9/11-es támadásokat, a 2004-es szökőárat és Barack Obama megválasztását, néhány jóslata mégis tévesnek bizonyult: például azt jósolta, hogy Donald Trump 2020-ban egy rejtélyes kórtól fog megbetegedni.
Baba Vanga egy vak bolgár misztikus és gyógynövényszakértő volt, aki 1911 és 1996 között élete nagy részét azzal töltötte, hogy riasztó jóslatokat mondott a jövőnkről.

 

Szerző Ripost

Ez is érdekelhet

origo.hu

A világ legjobb focistájának totális csődje és egy nagyképű 11-es végezte ki a Manchester Cityt

origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

borsonline.hu

Házasság első látásra Csabi: Még egy peteérést bevárok

hirtv.hu

Betiltotta és elképesztő vádakat fogalmazott meg a kerületi polgármester Orbánék konferenciájáról + videó

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

magyarnemzet.hu

Levillogta a rendőrt az éjszaka közepén az érdi édesapa és nagyon jó oka volt rá

origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

travelo.hu

Nem túl jó hír az Ausztriába igyekvőknek

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

ripost.hu

Kudlik Júlia üzent a köztévé MI-műsorvezetőjének: "Szerencse, hogy lelket nem adtak még neki!"

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

BIZARR

Figyelmeztet a jós: még ma megtörténik az elképzelhetetlen

BIZARR

Előkerült egy 55 évvel ezelőtt írt cetli a kanapé mögül, felfedte a jövő titkait

BIZARR

Figyelmeztet az élő Nostradamus: hamarosan új fenyegetéssel kell szembenéznünk

BIZARR

Dermesztő jóslattal ált elő az élő Nostradamus: ez vár ránk még idén

BIZARR

Kővé dermedt a pár, a nagypapa hamvai mellett mozdult meg egy szobor

BIZARR

Az iskolában robbant a kéj, diákot csábított el a szexéhes tanár

BIZARR

El kellett távolítani a dögös influenszer fenekét, álomtest helyett szenvedést kapott a plasztikai sebésztől

BIZARR

Durva baki a híradóban: Napfogyatkozás helyett férfi nemi szerv került élő adásba