RETRO RÁDIÓ

Üzent a túlvilágról a 27 percig halott nő, ezt írta családjának

Gaál József
Szerző
Gaál József
Létrehozva2019. 06. 30. 08:00

Az erõsen vallásos nõ látni vélte a mennyországot a majdnem fél órás klinikai halál állapota alatt.

Az Arizona állam fővárosában, Phoenixben élő Tina Hines kirándulás közben rosszul lett, összeesett és meghalt. Szerencsére rokonai és barátai azonnal elkezdtek a szakszerű újraélesztést, majd a kiérkező mentősöknek ténylegesen sikerült újraéleszteniük Tinát, aki nagyjából 27 percet töltött a klinikai halál állapotában - számol be az esetről a helyi sajtó.

Az esetet követően a nőt kórházba szállították, ahol lélegeztetőgépre kötötték és 24 órás megfigyelés alatt tartották. Tina ekkor még nem tudott beszélni, ezért férjétől papírt és ceruzát kért. A nő remegő kézzel az égre mutatott, majd a cetlire angolul mindösszesen annyit írt:

"Létezik"

Miután az erősen vallásos Tina felépült, elmondta, hogy az ominózus 27 perc alatt egy emberi alak körvonalait látta, aki egy fekete színű kapu előtt állt, a háttérben sárga fényjátékkal. Szerinte a látomásában szereplő személy egyértelműen Jézus lehetett, aki arra készült, hogy beengedi a mennyek kapuján. 

A halálközeli élmény és a túlvilági látomás annyira megindította a mélyen keresztény családot, hogy a fentebb is látható kézírását Tina unokahúga az alkarjára tetováltatta, pont olyan nehezen olvasható kézírással, ahogy a feliraton is szerepelt.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.