RETRO RÁDIÓ

Melltartó nélkül, átlátszó felsőben jelent meg a kétgyerekes anyuka, lezavarták a gépről

Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2019. 07. 01. 00:30

A gyerekekre tekintettel megtagadták az utazást.

Nem szállhatott fel az EasyJet járatára egy kétgyerekes brit nő, mert túl kihívó volt a ruhája. A 31 éves Harriet Osborne Malagából szeretett volna hazautazni Stanstedbe. 

A nő mélyen dekoltált, átlátszó felsőt viselt és még a mellbimbója is látszott, mivel még melltartót sem vett fel. A személyzet ezért nem engedte, hogy velük utazzon, mivel több gyerek is volt a fedélzeten.

Félreállították, és az egyik stewardess megpróbálta eltakarni a nő melleit a nő kezeivel. Mire is Harriet teljesen kiakadt, hogy milyen szexista eljárás ez - írta a Daily Mail.

Az EasyJet közleménye szerint a kétgyerekes anyukát a bomlasztó viselkedése miatt szállították le. Mint kiderült, megkérték, hogy vegyen fel valamit, ami nem átlátszó és akkor nyugodtan folytathatják a beszállást. A nő azonban rátámadt az utaskísérőkre és sértegette őket.

A sminkesként dolgozó nő így a malagai reptéren éjszakázott egy barátjával, hogy a követkő nap haza tudjon utazni egy másik repülővel, amiért 60 ezer forintot fizetett.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.