RETRO RÁDIÓ

Óriási fordulat az eltűnt maláj gép ügyében: életben lehetnek a gépeltérítők

Óriási fordulat az eltűnt maláj gép ügyében: életben lehetnek a gépeltérítők
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2019. 05. 19. 20:15

Egy szakértõ állítja: hárman vehették át az uralmat a gép felett, és õk még mindig életben lehetnek.

Egy szakértő szerint az a három férfi, aki átvette az irányítást az MH370-es gép felett, még öt évvel a tragédia után is életben lehet.

A repülési szakember, Jeff Wise állítja, az oroszok rendelték meg a maláj gép eltérítését még 2014. március 8-án. Az a vizsgálatokból már kiderült, hogy valaki megrongálta a gép úgynevezett Satellite Data Unit egységét, amely a repülők hollétét mutatja, ezzel is megnehezítve a kutatómunkát.

Wise úgy gondolja, legalább három ember kellett ahhoz, hogy átvegyék a hatalmat a gép felett.

"Az, hogy 18.25-kor újraindították az SDU rendszert, sok mindent elárul. Nehéz lenne erre ártatlan magyarázatot adni. Ahogy azt is nehéz megmagyarázni, a keresést végző hatóságok miért nem hozták nyilvánosságra a kutatási eredményeket. Az mindenesetre biztos, hogy nagyon hozzáértő személyek vették át az irányítást, akik el akarták tüntetni a gépet. És ez sikerült is nekik" - mondta Wise.

Az újságíróként dolgozó férfi szerint a keresőcsapatok óriási hibákat ejtettek. Az egyik legnagyobb Wise szerint éppen az, hogy nem tudják megmondani, mire is alapozzák a kutatást, miért ott keresték a roncsokat, ahol, és hogy nem tudják megmagyarázni, hogyan indulhatott újra a gép SDU-rendszere.

Wise elmélete szerint meghamisították az SDU koordinátáit, és miközben mindenki azt hitte, a maláj gép dél felé haladt, valójában északra tartottak. Úgy gondolja, a gépet Kazahsztánban tették le a gépeltérítők, akik még ma is élhetnek. Bár azt valószínűsíti, hogy a gép többi utasa valóban meghalt.

Arra azonban nem tud magyarázatot adni, hogyan találták meg a gép egy-egy roncsdarabját az Indiai-óceánban, ha egyszer Kazahsztánban szállt le a gép - írta a Daily Star.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.