RETRO RÁDIÓ

+18-as videó, sokkoló jelenetek zajlottak le a misén

+18-as videó, sokkoló jelenetek zajlottak le a misén
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2018. 08. 19. 11:00

Mise közben marta meg egy kígyó a lelkészt.

A kentucky-i Cody Coots rendhagyó módon tartja szertartásait: vallási ereklyék helyett kígyókat hordoz körbe-körbe. A veszélyes mutatványnak meg is lett az eredménye: a hüllő megmarta a fejénél a férfit, aki első megdöbbenése után igen sajátságosan reagálta le a helyzetet.

"Jézusom! Na, folytassuk, folytassuk! Nem aggódok egyáltalán. Ne izgulj, Isten egy gyógyító. Azt mondtam, Isten gyógyító, ámen!" - kiabálta, továbbra is az állatot lóbálva.

Persze, az idő elteltével "lelkesedése" alábbhagyott, a videón is látható, hogy Coots, akinek családja negyedik generáció óta foglalkozott hasonló lelkipásztorkodással, fokozatosan kezdi elveszteni eszméletét, és levegőért kapkod. Ezután kórházba szállították, annak ellenére, hogy azt kérte, a közeli hegyre vigyék, ahol majd az Úr dönt sorsáról. Ez mint kiderült, jó döntés volt, ugyanis nem kellett volna sok a férfi halálának beálltáig. A gyülekezet tagja, aki a sürgősségire szállította, így nyilatkozott a Metronak:

" A legtöbb ember, akit arcon marnak, öt-tíz percen belül meghal. Úgy értem, a saját apja is karon lett marva, és hét perc alatt elhunyt."

Jamie Coots 4 évvel ezelőtt egy kísértetiesen hasonló balesetben vesztette életét, miután szertartásán megharapta egy csörgőkígyó. Cody tőle örökölte meg a gyülekezet vezetését, mindössze 23 évesen.

Az egyházban, amely egyébként elég szigorú a nőkkel szemben (sminket és nadrágot sem viselhetnek), állandó a kígyók jelenléte, amit a szertartások végén a gyülekezeti tagok is megérinthetnek. Az egész alapja a következő idézet Márk evangéliumából:

"Kígyókat vesznek föl; és ha valami halálost isznak, meg nem árt nékik: betegekre vetik kezeiket, és meggyógyulnak."

Hogy felépülése után is folytatja-e Coots a hasonló igehirdetéseket, nem tudni, az azonban biztos, hogy át kell értékelnie életét ezután a halálközeli élmény után.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.