RETRO RÁDIÓ

Eszméletlen, mit műveltek a folyosón a szakik, ilyet még nem láttál

Eszméletlen, mit műveltek a folyosón a szakik, ilyet még nem láttál
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2017. 10. 18. 18:22

A csempéket gyártó és forgalmazó cég felkészült arra, hogy a látogatók megdöbbennek majd. Az eredmény õket is megdöbbentette: az internet ugyanis napok alatt felkapta a fotókat.

Eszméletlen kreatív módszert talált ki egy csempeüzlet a folyosón siető, rohanó dolgozók és látogatók ellen. A hullámzó padlót meglátva mindenki elbizonytalanodik, és lelassul; csak óvatosan mernek átkelni az akadályon.

Pedig semmi okuk a félelemre, mindez csak optikai illúzió, amit a csempeüzlet azért készített el, mert a bemutatóteremhez sok dolgozó és látogató futva közelített. A cég tulajdonosa elmondta, hogy emellett azt is be akarták mutatni, milyen sokoldalúan lehet alakítani a teret csempékkel.

Ugyanis a minta miatt valóban úgy fest, mintha lenne egy óriási horpadás a padlóban – és ezzel a vásárlók fantáziája be is indul, hogyan lehet tágítani, változtatni a teret a csempe felrakásakor.

 

<

A látogatók egyébként alig mernek rálépni a „lyukra”, ami csak az üzletbe belépve, az egyik irányból látható. Pedig szilárd a burkolat, vízszintes – és mégis mindenki óvatosan halad át a folyosón.

A tulajdonos hozzátette azt is, nem érti, vajon miért rohannak a vásárlók a bemutatóteremhez. Hacsak azért nem, mert annyira csodálatosak a csempék, amiket a cég árul…

Ripost hírek
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.