RETRO RÁDIÓ

Borzalom, amit a luxus minőségű kávékban találtak

Borzalom, amit a luxus minőségű kávékban találtak
Gaál József
Szerző
Gaál József
Létrehozva2017. 06. 29. 20:45

A nagy nemzetközi kávéláncok termékeinek minõségével kapcsolatban korábban is felmerültek kifogások. De a mostani ügy végképp kiakasztotta a vásárlókat!

Három nagy multinacionális kávélánc termékeit vette górcső alá a BBC fogyasztóvédelmi magazinműsora, a Watchdogs. A Caffe Nero, a Starbucks és a Costa Coffe (utóbbi kettő hazánkban is megtalálható) kávékülönlegességein futtattak le több mikrobiológiai tesztet, hogy fényt derítsenek az italok pontos összetételére és minőségére. A vizsgálat eredménye pedig egészen sokkoló eredményt hozott. Mindhárom vállalatnak voltak olyan termékei, melyekben kimutattak emberi ürülékből származó baktériumokat!

A Costa esetében 10 mintából 7 esetében találtak oda nem illő organizmusokat,  Caffe Neroban és Starbucksnál pedig 10-ből 3 mintával voltak gondok. Az angol közszolgálati médium egy állami fogyasztóvédelmi szakértőt is megkérdezett a vizsgálatuk eredményével kapcsolatban, aki azt mondta, hogy aggasztónak tartja ezeket a számokat.

"E baktériumoknak a szintje nulla kellene, hogy legyen az italokban hiszen több nagyon komoly, adott esetben halálos kór kialakulásához is vezethetnek."

A három láncolat a hír hallatán azonnal belső vizsgálatot rendelt el és  ígéretet tettek gépparkjuk modernizálására, abban az esetben, ha az ő tesztjeik szerint is ilyen tragikus a helyzet a kávéikkal.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.