RETRO RÁDIÓ

Gyerekkori Facebook-fotói miatt perli szüleit egy lány!

Gyerekkori Facebook-fotói miatt perli szüleit egy lány!
KM
Szerző
KM
Létrehozva2016. 09. 14. 19:57

Vigyázzunk a baba-fotókkal!

Tizennégy éves korában állt a feje tetejére annak a diáklánynak az élete, aki most a szüleivel harcol a bíróságon a Facebook-képei miatt. Amikor a lány betöltötte a tizennégyet, regisztrált a közösségi portálra. Akkor szembesült csak azzal, hogy a szülei az egész addigi életére visszamenőleg fotókat osztottak meg róla - köztük természetesen számos olyat, amelyeket a lány borzasztó cikinek gondolt.

A szülei az elmúlt évek folyamán ráadásul hétszáz ismerőst is összeszedtek, így a lány fotói széles körhöz jutottak el. 

Nem ismertek határt. Megosztották, ahogy bilin ülök, vagy meztelenül fekszem a gyerekágyamban. Minden egyes lépésemet megörökítették és megosztották

- magyarázta a lány, aki annyira szégyelli magát, hogy a neve elhallgatását kérte.

Amikor pedig arra kérte szüleit, töröljék le a róla készült közel ötszáz képet, ők megtagadták azt. Az apa azzal magyarázta, azt az albumot csak az ismerősök láthatják, büszkék a lányukra, családi fotókról van szó, amely az életük része.

Az osztrák lánynak újabb négy évet kellett várnia, s most, hogy tizennyolc lett, drasztikus lépésre szánta el magát: beperelte a szüleit!

Hogy ki örül majd a per végén? Egyelőre megjósolni is nehéz.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.