RETRO RÁDIÓ

Sajnos ez a Nostradamus-jóslat tényleg beválik

Sajnos ez a Nostradamus-jóslat tényleg beválik
P. B.
Szerző
P. B.
Létrehozva2016. 08. 20. 22:00

Bárcsak most ne lenne igaza...

Az Iszlám Állam rémtetteit senkinek sem kell bemutatni, a menekültáradattal beszivárgó terrorista sejtek ténykedését sem.

Nostradamus próféciái szerint a java még csak most következik...

A francia asztrológuse előre látta Napóleont, Hitlert, a 9/11-et...

Az express.co.uk szerint Nostradamus állítólagos feljegyzéseiben az áll, hogy “egy Mezopotámiából származó, barbár cselekedeteket végrehajtó csoport” fogja rettegésben tartani a keresztény világot. 

Sokak szerint ez a csoport megegyezik az Iszlám Államal. Ez a "szélsőséges csoportosulás rendkívül gonosz tetteket fog elkövetni, zsarnokoskodni fog, követői fekete ruhába öltözve fogják elhozni a halált.”

Mindezek betetőzéseként  2016-ban fog kitörni a harmadik világháború az Iszlám Állam és nyugati világ között, és 27 éven keresztül fog tartani. 

"A harmadik Antikrisztus nagyon hamar megsemmisül majd,
Háborúja huszonhét véres éven át fog majd tartani:
Az eretnekek mind meghalnak, a foglyokat száműzik,
Az emberi test vérétől vöröslő víz fogad mindenkit a földeken"

Reménykedünk, hogy mint a legtöbb jóslat, talán ez sem lesz igaz! 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.