RETRO RÁDIÓ

Videóra vettek egy ufót, amint éppen ledobja álcáját

Videóra vettek egy ufót, amint éppen ledobja álcáját
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2016. 04. 15. 11:40

Már eddig is számos felvételt láthattunk, amin éppen felszívódik egy-egy rejtélyes repülõ tárgy. Azonban olyat még nem sikerült levideóznia senkinek, amin éppen megjelenik. Eddig...

Egy autó fedélzeti kamerája vette fel teljesen véletlenül a repülő csészealjnak kinéző tárgyat, ami hirtelen előbukkant a semmiből. A kamera az útra volt irányítva, az ufó pedig a kép jobb szélén bukkant fel a fák felett.

 

Első pillantásra olyan, mintha éppen lekapcsolták volna a fura légi járművön az álcázóberendezést. 

Hasonló, szinte láthatatlan idegen járműveket már korábban is észleltek a szemtanúk a világ számos pontján. Azonban alaposabban szemügyre véve a mostani felvételt, látható, hogy a tárgy inkább a távolból érkezik, és nemcsak előbukkan. Ahogy hihetetlen sebességgel közeledik, úgy lesz egyre nagyobb néhány szempillantás alatt, majd a fák felett megáll.

A hitetlenkedők szerint viszont nem zárható ki annak a lehetősége sem, hogy éppen egy esőcsepp hullott az autó szélvédőjére, amit a menetszél lapított ki, és ez okozta a földönkívüli érzéki csalódást.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.