RETRO RÁDIÓ

Kiderült: Ez a legveszélyesebb drog a világon

M. Elek
Szerző
M. Elek
Létrehozva2015. 11. 30. 10:34

Egy angol tanulmány szerint érdemes lehet újragondolni az egyes kábítószerek osztályozási rendszerét, mert a mostanit különféle érdekcsoportok alakították ki úgy, hogy nekik jó legyen.

A tanulmányt a Nagy-Britanniai Bűnügyi Központ finanszírozta, és az orvostársadalom talán legtekintélyesebb folyóiratában, a Lancetben jelent meg. A kutatás érdekessége, hogy az a David Nutt - a bristoli egyetem pszichofarmakológiai tanszékének vezetője - irányította, aki korábban független kábítószerügyi szakértőként az angol kormányzatnak dolgozott, de kirúgták, mert a hivatalos politikai állásponttal szemben arra jutott - és ezt közzé is tette -, hogy a kannabisz kevésbé veszélyes az alkoholnál.

A jelentés a korábbi próbálkozásoknál jóval összetettebb analízisre vállalkozott, a drogok által az adott személynek okozható károkat kilenc - az emberi kapcsolatok leépülésétől kezdve a halálig -, a másoknak okozható károkat pedig hét különböző osztályba sorolva. A legnagyobb okozható kár 100 pont volt, a legkevesebb a nulla. A veszélyességi lista eszerint jelenleg a következőképp néz ki:

A világon a legnagyobb kárt okozó drog eszerint: AZ ALKOHOL!

Igen, jól látod! És ha belegondolsz, rájössz, hogy azért is okoz olyan mértékű pusztítást, mert szinte bárhol a világon megvásárolható és fogyasztható ez az olcsó tudatmódosító szer!

Nutt szerint nem elhanyagolható a szeszes italok által okozott gazdasági kár sem, gondolva az alkoholbetegek kezelésére vagy a széthullott családokra. 

Saját blogján azt is megjegyzi: azzal, hogy egy adott tudatmódosító szerre tudományosan megalapozott bizonyítékok híján hozunk jogszabályt, sokkal több kárt okozunk, mint amennyit maga a szer okozna. „A drogok veszélyességének valós bizonyítékait nem szabadna a politika és a média oltárán feláldozni.”

A tanulmány ugyan nem friss, hiszen pár éve készült, de olyan érdekes következtetéseket lehet levonni belőle, amelyek máig érvényesek!

Az eredeti angol nyelvű változata itt olvasható!

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.