
Harnaam Kaur kamaszkorától szenved a betegségben, mely miatt arcát szõr borítja. A világ mégis rajong érte.
Harnaam mindössze 11 éves volt, amikor egy betegség következtében szőr kezdte el borítani az arcát. Kamaszkorában mindent elkövetett azért, hogy eltávolítsa azt.
![]()
Hetente kétszer gyantáztatott, de az erőfeszítései hiábavalónak bizonyultak, pedig a borotválkozással is próbálkozott. Az osztálytársai persze gúnyolták, alig mert kimenni az utcára is.
![]()
16 évesen viszont megváltozott a helyzet, ebben pedig sokat segített támogató és szerető családja is.
![]()
Akkor jutott el odáig, hogy ne a megpróbáltatásokkal és megalázottsággal törődjön, hanem változtasson a hozzáállásán és a világ szépségeire koncentráljon.
![]()
Mostanra nem csak elfogadta önmagát, hanem azt mondja, szereti szakállát és szokatlan szőrzetét, hiszen ezek tették őt azzá, aki lett.
![]()
Hozzáállása annyira lenyűgözte Louisa Coulthurst brit fotóst, hogy sorozatot készített a most 23 éves lányról. Meg akarta mutatni az embereknek a fotókon keresztül, hogy a szépség nem feltétlenül csak a megszokott módon létezik, hiszen mindannyian mások vagyunk.







