RETRO RÁDIÓ

Történelmi siker a magyar horgász világbajnokságon

Létrehozva2021. 08. 08. 20:33

Taroltak a magyar versenyzők az összevont XXV. U15, XXXIV. U20 és XIII. U25 Ifjúsági Horgász Világbajnokságon, amelyet pénteken és szombaton rendeztek Szolnokon, az Alcsiszigeti Holt-Tiszán és Kenderes-Bánhalma mellett, a Nagykunsági-főcsatornán.

A 15 éves utánpótlás kategóriában a magyar csapat aranyérmet szerzett 13 ponttal, az egyéni versenyben pedig az egyaránt két-két pontos versenyzők közül Nagy Dénes bronzérmes, Vadon Roland ezüstérmes, míg a világbajnoki címet Lőrincz Benedek szerezte meg – tájékoztatta a Magyar Országos Horgász Szövetség (MOHOSZ) szombat késő este közleményben az MTI-t.

A 20 éves utánpótlás kategóriában szintén világbajnoki győztes a hazai válogatott, a dobogó mindhárom fokán itt is magyarok álltak: Smányi Szabolcs a harmadik, Bakó Péter a második, Vidó Roland pedig aranyérmes. A szintén csapattag Dósa Máté egyéni negyedik helyezett lett.

A 25 éves utánpótlás kategóriában Magyarország 35 ponttal az ötödik helyen végzett, itt a tizenkettedik helyen végzett a legjobb hazai versenyző, Hamar Ferenc.

A nemzetközi horgászsport történetében még nem fordult elő olyan eredmény, hogy két korosztályban is minden lehetséges érmes helyezést egy nemzeti válogatott hódítson el – írja a MOHOSZ.

Az U15-ösöknél és U20-asoknál hét-hét nemzet fiataljai, az U25-ös korosztályban nyolc ország fiai küzdöttek a világbajnoki címért a Covid világjárvány után első alkalommal megrendezett horgászsport világversenyen.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.