kulcsár edina
Vannak, akik szenteste megterített asztal körül ülnek gyertyafényben, és a csillagszórók illatától átszellemülten ünneplik a Megváltó születését, élvezik a szeretteik társaságát. Mások számára ez idén elképzelhetetlen. Közéjük tartoznak azok a kárpátaljai menekültek, akik az év utolsó napjaiban is ezrével érkeznek a háború elől menekülve.
Budapesten a BOK-csarnokban üzemelő központban kapnak némi segítséget és ideiglenes ellátást, ahol szociális szakemberek, orvosok, szükség esetén tolmácsok, illetve önkéntesek állnak a rendelkezésükre.
Ibolya már nem éppen fiatal asszony, de még bőven vannak álmai és céljai az életben. A munkácsi származású családanya biztos megélhetésre és fizikai biztonságra vágyik, de a helyzet Ukrajnában, azon belül pedig Kárpátalján is egyre kilátástalanabb.
Tél van, a házakban pedig ilyenkor nincs fűtés és dermesztő a hideg. Nincs áram, szerencsés esetben naponta egy-két órára, ha bekapcsolják.
Munkácson semmit sem érzek idén a karácsonyból. Nincs mit ünnepelnünk – mondta az asszony, és hozzátette: igaz, hogy a fegyverek egyelőre nem ropognak Kárpátalján, de a háború hatása egyre erősebb.
Nincs munka, nem lehet pénzt keresni! Éhezünk! A lányom már egy ideje Németországban él, most hozzá szeretnék kimenni látogatóba. Aztán haza kell mennünk
– szomorkodott Ibolya, akinek fogalma nincs, meddig tarthat a háború.
- Azt mondják, hogy december 23-án döntenek a háború folytatásáról vagy befejezéséről, de én semmi jóra nem számítok. Félünk! Gyerekek vannak a családban, akiknek fel kellene nőniük valahogy. Sokan halnak meg fiatalok és idősek egyaránt. Bevallom, én az orosz halottakat is sajnálom, hiszen ők is ugyanolyan emberek, mint mi!
Ibolya amúgy szereti a kereszténység egyik legszentebb ünnepét, de most nem képes átérezni.
- Nincs karácsony! A kérdés van a szívünkben, hogy mi lesz velünk.
Főzni amúgy se nagyon tudunk, hiszen otthon gáz sincs. Mit tudunk csinálni? Semmit! A boltokban, ha van egyáltalán, az áram hiánya miatt megromlik a hús, hiszen a hűtő nem működik.
Én már nyugdíjas vagyok, de családom dolgozott, amíg tudott. A kocsikat már nem mindenki tudja megtankolni, aki teheti, lóval jár. Igaz, már ők se indulnak el, mert mostanában senki nem venné meg az általuk begyűjtött vasat. Csak Isten áldásával éljük a napjainkat!
Íme megrázó videónk Ibolyával: