RETRO RÁDIÓ

Gól után sérülés, nem hiszed el, mi történt Szalai Ádámmal a vonaton

Szalai gyorsan váltott klubot, és gyorsan is bizonyított új csapatában
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2022. 02. 21. 12:30
Frissítve2022. 02. 21. 13:15

Fejesgóllal rúgta be az ajtót Bázelben, de fájó sérülést is szenvedett. Elárulta, mit művelt az InterCityn.

Alighogy becserélték, Szalai Ádám fontos fejesgóllal tette le a névjegyét az FC Baselben. Pedig a múlt kedden négy óra alatt végigzongorázott átigazolása után csak kétszer edzett új svájci csapatával. A magyar válogatott csapatkapitánya a mesés bemutatkozása mellett a meglepő átigazolása fura részleteiről is beszélt.

SFotó: Facebook/fcbasel1893

Múlt hét keddjén, a kora délután véget ért mainzi edzésén még fogalma sem volt a következő órák és napok eseményeiről – ehhez képest Szalai szombat este már a német Bundesliga helyett a svájci Super League-ben, az FC Basel győzelméhez tette hozzá a magáét. A szünetben 0-0-s állásnál becserélték, és 34 éves válogatott labdarúgónk 20 perc játék (és előtte két közös edzés) után már gólt is fejelt a Lausanne-nak.

Hihetetlenül jó érzés volt, hogy itt végre szurkolók előtt játszhattam, a kispadon is libabőrös élmény volt a tűzijátékuk és a hangulat. Aztán nagyon örültem, hogy játéklehetőséget kaptam.

A gólom és a győzelem ellenére sem akarok nagy szavakat használni, rengeteg munka vár még ránk"

 – nyilatkozta Szalai, miután a hathatós segítségével odahaza 118 nap múltán győztek a bázeliek (3-0).

Szalai Ádám bal kezére a gól után stoplis talpával rácsúszott az ellenfél egyik védője. Légiósunk utóbb elmondta: az adrenalin miatt pár másodpercig nem érzett fájdalmat, aztán hamar rádöbbent, hogy „valami nem stimmel”. A sebét összevarrták és vizsgálatok is vártak rá, de ez nem befolyásolja a további játékát (a Basel legközelebb vasárnap az éllovas Zürich vendégeként játszik rangadót).

Válogatott csapatkapitányunk a múlt héten – vélhetően a nemzeti csapat érdekében is, a németországinál több játéklehetőség reményében – 10 évnyi Bundesliga-szereplés után szerződött jövő nyárig Bázelbe. A dobogós bázeliek YouTube-csatornáján Szalai elárulta: kedden 13.40-kor, a mainzi edzése után kapta a telefonhívást a svájci lehetőségről. Ezután négy óra alatt ütötték nyélbe a meglepő átigazolást, nem is akárhol.

"A heidelbergi otthonomból vonattal ingáztam Mainzba, így az InterCityn hazafelé tartva beszéltünk meg mindent. Pénzről szó sem esett, 34 évesen nekem az a perspektíva volt a lényeg, ami az FC Baselnél várt rám"

– utalt arra, hogy a fiatal, ambiciózus csapat rutinos vezérének szánták.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.