tóth gabi
Mától csütörtökig csakis az Izland elleni meccs foglalkoztatja a fociválogatottat.
Még el sem kezdődött a fociválogatott edzőtábora, egy hiányzó azonban máris van koronavírus miatt. Kleinheisler László Horvátországban került karanténba, ő biztosan nem játszik csütörtökön Izland ellen. Azon a meccsen, amelyről a jövő évi Európa-bajnokságra lehet kijutni. A csapat vasárnap óta gyülekezik Telkiben, ahonnan ki sem mozdulnak a sorsdöntő összecsapásig.
Az MLSZ videóján látszik, hogy első a biztonság, Marco Rossi szövetségi kapitány is maszkban fogadja a játékosokat.
Marco Rossi nem tagadta, a három nap nem túl sok a közös felkészüléshez.
„Hétfőn tudunk majd először együtt edzeni, aztán kedden, majd szerdán lesz az utolsó közös edzés a mérkőzés előtt. Utóbbin már csak átveszünk néhányan szituációt kifejezetten a mérkőzésre gondolva: szabadrúgások, szögletvariációk, ilyesmi. Ezek nem lehetnek nagyon kemény edzések, figyelembe kell venni, hogy a következő napokban is nagyon sok meccs áll előttünk. ” – mondta a szakember az Info Rádiónak.
A válogatott csütörtökön 20.45-től játszik Izland ellen a Puskás Arénában. A folytatásban a szerbek és a törökök elleni Nemzetek Ligája meccs vár az együttesre.