RETRO RÁDIÓ

Elégették a válogatott játékos mezét a Fradi miatt

Elégették a válogatott játékos mezét a Fradi miatt
bp
Szerző
bp
Létrehozva2017. 01. 09. 15:52

A szurkolók nem tudták leleplezni csalódottságukat.

A nso.hu értesülései szerint a Ferencváros megszerezte a Honvéd focistáját, Botka Endrét. Az egyszeres válogatott jobbhátvéd vasárnap egyezett meg a magyar rekordbajnokkal. A szerződés még nem hivatalos, de a portál szerint a klubok ma bejelentik a transzfert.  A két egyesület szurkolói nem ápolnak baráti viszonyt egymással, pár honvédos annyira csalódott volt, hogy elégette a 22 éves játékos mezét.

A védőnek Emir Dilavert kellene pótolnia, aki a hírek szerint nem hosszabbítja meg nyáron lejáró szerződését. Botka 2014 májusában mutatkozott be az NBI-ben, azóta, egy féléves kecskeméti kitérőt leszámítva, csak a Honvédban futballozott. A Ferencváros első téli szerzeménye tavaly novemberben, a Svédország elleni barátságos találkozón a válogatottban is bemutatkozott.

 

A két klub egyébként épp egymás ellen játszik majd a Magyar Kupa nyolcaddöntőjében, az első mérkőzés a Groupama Arénában lesz. Ráadásul a Fradinak a bajnoki tabellán is üldözőbe kell vennie a jelenleg második Honvédot, ha meg akar felelni az elvárásoknak.

 

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.