RETRO RÁDIÓ

Kéz nélküli asztaliteniszező a paralimpia sztárja

Kéz nélküli asztaliteniszező a paralimpia sztárja
acf
Szerző
acf
Létrehozva2016. 09. 10. 18:45

Gyerekkorában vesztette el mindkét karját az egyiptomi sportoló. Szájával tartja az ütõt, és a lábát is használja, amikor szervál.

Ibrahim Hamadtou álma 43 éves korában vált valóra, miután kijutott a riói paralimpiára. Ugyan a verseny két vereséggel hamar véget ért számára Brazíliában, de ezek ellenére versenytársai nagyon tisztelik, sőt legendaként tekintenek rá.

Brit ellenfele a következőket mondta róla az első mérkőzés után:

"Nagyon furcsa volt a felkészülés ellene, mert láttam Youtube-on, és igazi legendának tartom."

Hamadtou 10 évesen egy vasúti balesetben vesztette el mindkét karját, ezért egy sajátos technikát kellett kifejlesszen. Az ütőt a szájába véve a fogaival fogja, és gyakorlatilag nyakból és fejből játszik. Ha szerválnia kell, akkor a labdát a lábával repíti a levegőbe.

Edzője elmondása szerint a pingpong előtt a focival próbálkozott az egyiptomi paralimpikon, de végül az asztaliteniszt választotta, mert azt biztonságosabbnak ítélte meg.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.