Nadrágszíjas plakátokkal fogadta Debrecen Magyar Pétert

POLITIK
Létrehozva: 2016.04.29.

Lecsapott a bírók réme, ismét eldurrant Sanyi agya

Tényleg ennyire durva lenne a pályán, vagy csak rosszul reagál le bizonyos helyzeteket?

A kétezres évek válogatott szinten legeredményesebb csatárában, a Nemzet Sándorában mindig benne van a P(iros)-faktor. Hétvégén NB I-es pályafutása hatodik kiállítását gyűjtötte be, amit az MLSZ stílszerűen hat meccses eltiltással büntetett. De mit kellett ezért tennie?

A hivatalos indoklás így szól:

Torghelle Sándor (MTK), mert amikor a labda számára nem volt megjátszható közelségben szándékosan rálépett ellenfele vádlijára, amiért piros lapot kapott, majd a piros lap felmutatása után a csapatkapitányi karszalaggal a kezében mellbe lökte a játékvezetőt.

Sajnos a tévés felvételek ebből nem sokat árulnak el:

(A meccs teljes összefoglalóját megnézheted itt, a kérdéses jelenet 1:38-nál kezdődik.)

Torghellének nem a mostani volt ám az első bírós afférja. Még 2012-ben, a Videoton játékosaként előbb sárgát kapott, mert odakönyökölt egy győri játékosnak, majd rögtön utána pirosat, mert a kiszivárgott jegyzőkönyv szerint a következőt mondta a sporinak:

Menjél már te a hülyeségeiddel, b*szd meg!

Sokaknak már ennyi is elég lenne a szövegelésből, azonban ami utána történt, azt talán senki sem látta jönni. Felfokozott idegállapotában ugyanis hozzátette:

És most mit csinálsz, hazamész és kivered magadnak?

Később még sértegette kicsit a tartalék játékvezetőt mielőtt az öltözőbe kísérték volna.

A leginkább legendás esete azonban mégsem a bírókhoz köthető. 2004-ben a ferencvárosi Lipcsei Péterrel vívtak nagy harcot egy örökrangadón, aminek az lett a következménye, hogy Torghellét kiállították. Még játékoskijáróban meginterjúvolták, ahol elmondta, hogy inkább Lipcseit kellett volna kiszórni, mert fél méterről szembeköpte.

Akkor még tagadta, hogy bármit tett volna, ami ilyen reakciót váltott ki Lipcseiből, viszont azóta a róla szóló könyvben már megengedőbb a valósággal, és elismeri, bizony néhányszor beszólogatott neki. A “hármas befutó” és a “lófejűzés” egy szurkolótól talán még megérthető, de a pályán nyilvánvalóan elfogadhatatlan.
 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Szánalmas, röhejes, megalázó: Magyar Péter énekelni akarja tanítani az operaénekes Rost Andreát - videó

origo.hu

Nagyon kemény üzenetet küldött Harry rákbeteg apjának, III. Károly királynak

borsonline.hu

Két csillagjegy, aki valójában az univerzum kegyeltje

magyarnemzet.hu

Klopp egy kivételes játékosról beszél a Liverpool csapatából + videó

ripost.hu

3 csillagjegynek májusban furcsa üzenetet küld az őrangyala

magyarnemzet.hu

Dárdai Pál 30 milliót követel, Berlinben 121 érvet hoztak fel ellene és mellette

origo.hu

Stana Alexandra megmutatta ritkán látott édesanyját

mindmegette.hu

A víz már nem divat: csapvíz helyett ezt isszák a magyar fiatalok

ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

ripost.hu

Vége: Elbúcsúzott Jákob Zoli, ennyi volt

ripost.hu

Fodrozódik az őszibarack levele? Így mentsd meg a termést

ripost.hu

Leszámol a hangyákkal a lyukas alufóliabomba

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

A NAP VIDEÓJA

Őrületes buli az éjszakában, magyarok ünnepelték a sikert - Videó

A NAP VIDEÓJA

Viperák, könnygáz, újabb videó került elő a magyar focibotrányról

A NAP VIDEÓJA

"Nem azért igazolták" – Kitálalt Szoboszlairól a magyar focista

A NAP VIDEÓJA

Mindent megmutat, átlátszó fehérneműben vonaglik a tetovált álomnő

A NAP VIDEÓJA

Súlyos eltiltás fenyegeti, lecsapott a magyar foci harcos rosszfiúja

A NAP VIDEÓJA

Videón a botrány: Megölelte a pályára szaladó nőt, súlyos büntetést kapott a kapus

A NAP VIDEÓJA

A kamera mindent vett, lányok csókolták egymás a meccsen

A NAP VIDEÓJA

Cristiano Ronaldo teljesen megőrült, verekedett, hisztizett - Videó