RETRO RÁDIÓ

Vicces megmondóemberek a magyar fociban

Vicces megmondóemberek a magyar fociban
szz
Szerző
szz
Létrehozva2015. 12. 31. 20:10

2015-ben is foghattuk a hasunkat a nevetéstõl sok vicces nyilatkozat után. Focisták, edzõk mondták meg a tutit, nekünk csak válogatnunk kell belõlük.

Zárjuk az évet a magyar foci legviccesebb nyilatkozataival! Szerencsére a résztvevők idén is ellátták finom csemegékkel a nézőket: vicces, vagy éppen nyers beszólásokkal.

Kezdjük a sort Dárdai Pállal! Õ még a magyar válogatott szövetségi kapitányaként válaszolt arra a kérdésre, hogy ki fog védeni a finnek elleni Eb-selejtezőn.

Ha már válogatott és Európa-bajnokság, meg kell emlékeznünk Szalai Ádámról is. A csatár örökké emlékezetes beszéd kíséretében fizetett 200 pálinkát a szurkolóknak.

Voltak itt csúnya szavak is, de például a Videoton korábbi edzője sem vigyázott a szájára. Pető Tamás elődjének, Bernard Casoninak a vádjára reagált.

Ugyanezen a találkozón a debreceni Kondás Elemér nem volt hajlandó foglalkozni a szurkolókkal való kapcsolatával.

A korábbi debreceni ikon, Dombi Tibor nyilatkozott az Eb-esélyekről, Portugáliáról és Cristiano Ronaldóról. Kissé félreérthetően, nyilván teljesen véletlenül...

Természetesen listánknak nem lenne sok értelme Böde Dániel nélkül. Tőle egyből három videót is mutatunk.

Először arról beszélt, hogy kimaradt a válogatott keretből:

Majd miután bekerült a keretbe, a lerántott norvég ellenfeléről beszélt:

Legvégül pedig a titkát árulta el:

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.