5°C
14°C

Szaniszló, Leó névnapja

RETRO RÁDIÓ

Mourinho és bunkó csatára ellen lázad Anglia

TSz
Szerző
TSz
Létrehozva2015. 09. 20. 15:41

Diego Costa szokás szerint ismét alattomos viselkedéssel hívta fel magára a figyelmet. A Chelsea csatára szinte bármit megengedhetett magának az Arsenal ellen.

Kétszer is megütötte ellenfelét, mégsem állították ki Diego Costát, aki újabb alattomos húzással keltett figyelmet az angol bajnokságban.

A Chelsea csatára az Arsenal ellen előbb belenyúlt Koscielny arcába, visszakézből is megütötte, majd mellel fellökte őt. Aztán Gabriellel kakaskodott, és abból is jól jött ki, hiszen a játékvezető az Arsenal játékosának adott piros lapot.

Diego Costa rendszeresen provokálja ellenfeleit, számos könyöklést, pofozkodást megúszott már karrierje során. Ezúttal utólag megbüntethetik, legalábbis a Daily Mail szerint megérdemelné.

Az Arsenal menedzsere, Arsene Wenger hárommeccses eltiltást kér a botrányhősre, de nem csak ő, mások is felemelték hangjukat Diego Costa ellen.

Az angol válogatott korábbi legendája, Rio Ferdinand szerint a csatár egy időzített bomba, mindenre úgy reagál, mintha a világ vége jött volna el. Angliában immár azok vannak kevesebben, akiknek szimpatikus a spanyol támadó...

A Chelsea trénere, José Mourinho is kezdi elveszíteni népszerűségét, a folyamatos balhék és gyengébb eredmények után a menesztéséről cikkeznek.

Ripost hírek
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.