RETRO RÁDIÓ

Rúdugró a felhők között, csodás volt a Nemzeti Atlétikai Központ főpróbája - Galéria

CHI
Szerző
CHI
Létrehozva2023. 07. 09. 09:11

Pazar pillanatokat hozott az atlétikai világbajnokság főpróbája, a 128. atlétikai országos bajnokság szombaton a Nemzeti Atlétikai Központban.

Az utolsó előtti döntő, a női 100 méter gát fináléja hozta a Nemzeti Atlétikai Központban rendezett 128. atlétikai országos bajnokság csúcsversenyét, melyben a győztes Kozák Luca - első magyar atlétaként - biztosította helyét a párizsi olimpián, míg Tóth Anna fantasztikus U23-as országos csúccsal szerezte meg az ezüstérmet.

KOZÁK Luca
Kozák Luca Fotó: Mónus Márton

A fináléban Kozák és Kerekes Gréta rajtolt a legjobban, de Tóth is közel volt hozzájuk az első gátnál, majd a második gáttól Kozák egyértelmű előnybe került és a célig szinte hiba nélkül futott. Mögötte a mindössze húszéves, kétszeres U20-as világbajnoki bronzérmes Tóth hozzá hasonló tempóban közelített a célig és lehagyta Kerekest. A tájékoztató óra 12.74 másodpercet mutatott, majd a hivatalos eredmény szerint Kozák Luca 12.72 másodperccel nyert, Tóth 12.84-gyel lett második, Kerekes pedig 12.93-mal harmadik. Kozáknak ez olimpiai szintet (12.77 mp), Tóthnak U23-as országos csúcsot, Kerekesnek pedig egyéni csúcsbeállítást jelent.

"Az volt a cél, hogy a 12.77-es szintidőn belül fussak, ez 72 lett, boldog vagyok" - nyilatkozott az M4 Sportnak az eredményhirdetés után Kozák Luca. - "Nagyon jó verseny volt. Nem tudom, hány ország bajnokságának a döntőjében futnak hárman 13 másodpercen belül, de biztos nem sokéban. A saját futásommal elégedett vagyok, bár nyilván voltak benne hibák, viszont ebből lehet előrelépni."

Az alábbi fotóra kattintva galéria nyílik

 

A klasszis vágtázó hozzátette, a vb-re vonatkozóan az a célja, hogy 12.69 másodperces egyéni rekordjánál jobbat fusson, az pedig különösen megnyugtató a számára, hogy az ob-n két egymás utáni napon tudott extrateljesítményt nyújtani, mivel pénteken 11.45 mp-es egyéni rekorddal nyert ezüstérmet 100 méteren.

A szombati program második felében igazi sztárparádét láthatott a publikum. Kozák mellett az olimpiai bronzérmes, fedettpályás világbajnok Márton Anita és az Eb-ezüstérmes Halász Bence is dobókörbe lépett és mindketten idei legjobbjukkal "hálálták meg" a szurkolást. Márton Anita visszafogottabb kezdés után ötödikre 18,33 méterre, hatodikra pedig 18,40-re javította szezonja legjobb eredményét, és óriási fölénnyel nyerte meg a női súlylökést, azok után, hogy pénteken diszkoszvetésben is a legjobb volt.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.